Gyógyszer

Újabb, gyerekekre veszélyes, halálos kihívás terjed az interneten

Létrehozva: 2022.03.31.

Veszélyes gyógyszeres kihívás terjed a fiatalok között.

Forrás: Pixabay

A fiatalok között újra terjed egy népszerű, ám veszélyes kihívás: az ún. Paracetamol challenge. A pozsonyi gyermekkórház Facebook-on keresztül hívta fel a figyelmet arra a négy iskolásra, akik a kihívás következtében kerültek kórházba. A mérgezést különböző vény nélkül kapható gyógyszerek túladagolása okozta.

A kihívás célja, hogy minden vény nélkül kapható gyógyszert bevegyenek, amit otthon találnak, majd a közösségi médián kell bemutatni, hogyan reagál rá a testük.

A négyből három fiatal veszélyes állapotban volt, toxikus adagot szedtek be paracetamolból, így bent kellett maradniuk a kórházban. A negyedik gyógykezelés után hazamehetett. A kórház egyik orvosa, szerint a paracetamol által okozott mérgezés azért is veszélyes, mert a tünetek nem rögtön, van akinél csak 24 óra elmúltával jelentkeznek, és akkorra már a máj hosszútávon is károsodhatott - szúrta ki az Újszó. 

A tünetei a hasfájás, hányinger vagy hányás.

„A 12-13 éves kor egy nagyon érzékeny időszak, a gyerekek nem gondolnak bele a lehetséges következményekbe. A cél nem az öngyilkosság, hanem a kísérletezés, és az eredmény megosztása a közösségi médián.“ - mondta Marek Madro pszichológus a Nový Čas-nak.

A pszichológus szerint a szülőknek többet kéne beszélniük a gyerekeikkel, hozzátette, hogy a megszidás és a kioktatás egyáltalán nem segít.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713522012
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713522012
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713522012
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137744_auto_resized.jpg
astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713522012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor