Döbbenet

Hátborzongató dolgot rögzített a kamera az M7-es autópályán

Bors

Létrehozva: 2022.03.02.

A Kőröshegyi völgyhíd az ország leghosszabb és egyben Közép-Európa legmagasabb viaduktja.

Elképesztő, amit ismét rögzített a Magyar Közút az M7-es autópályán, hazánk legnagyobb hídján. Február 9-én ugyanis egy teherautós megállt a híd kellős közepén, nem tudni miért, majd onnan visszatolatott a forgalommal ellentétes irányba.

A folyamat néhány percig tartott, de így is sok autósnak kellett kikerülnie az egyébként a kanyar előtt tolató teherautót. Valamiféle műszaki problémája lehetett, mert az első lehetőségnél, a híd torkolatában kiállt a forgalomból,

„felcsapta a motorháztetőt, várt pár percig, majd elhajtott, mielőtt odaért volna az útellenőrünk, hogy megtudjuk műszaki hibája volt-e vagy valami más az indok csinálta ezt– írta a Magyar Közút.

Hozzátették, érthető, hogy törekedett az autós, hogy a forgalmi sávot mielőbb biztonságosan el tudja hagyni, ám autópályán tilos és veszélyes tolatni. „Alapesetben előre haladva kellene megpróbálnia eljutni az első biztonságos helyig, ahol félreállhat. Mivel elhajtott, nehéz eldönteni, hogy képes lett volna-e a jármű az előre haladásra vagy mivel emelkedőnél volt, lehet, hogy csak gurult hátrafelé. De legalább volt rajta láthatósági mellény!– tették hozzá az Instagram videóhoz.

A felvétel végén akad még egy hátborzongató jelenet, a forgalomba való visszasorolásnál úgy vágott ki egy autó elé, hogy annak a hatalmas tempó mellett, szinte be kellett rántani a kocsit a belső sávba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695013
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092191_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - ilyenkor hol vagytok baloldali harcos amazonok? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695013
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten