Gulyás Gergely, kormányinfó

Döntött a kormány: eltörlik a járványügyi szabályok többségét

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 03. 10:26 / FRISSÍTÉS: 2022. március 03. 11:00
A március 3-i az első kormányinfó az ukrán-orosz háború kitörése óta, így érthető, hogy a szokásosnál is nagyobb figyelem irányult Gulyás Gergelyre.

Egy héttel ezelőtt Oroszország megtámadta Ukrajnát. Egy ilyen feszült külpolitikai helyzetben a szokásosnál is többen várták a csütörtöki kormányinfót, mely délelőtt 10 órakor vette kezdetét. Gulyás Gergely természetesen elsőként az Ukrajnában kialakult helyzetről beszélt először.

– Magyarország határozott döntése, hogy nem küldünk katonákat és semmilyen fegyverszállítmány nem küldünk át – hangsúlyozta Gulyás Gergely, kiemelve, ez a Kárpátalján élők érdeke is, hiszen az ő biztonságukat fenyegetnék ezek a szállítmányok, amelyeket a katonai szakértők egybehangzó véleménye szerint az oroszok a határ átlépése után azonnal megsemmisítenének.

Magyarország minden Ukrajnából érkező menekültnek belépést biztosít – emelte ki, hozzátéve: felkészültek a megnövekedett feladatok ellátására. Tegnapi adatok szerint eddig a háború kezdete óta 120 ezer menekült érkezett.

A miniszterelnökséget vezető miniszter a határokon működő segítségnyújtásról is beszélt. Kiemelte: Magyarországnak az volt mindig is az álláspontja, hogy az első biztonságos országban kell helyet biztosítani a menekülteknek. Ez az ukrán háborúban most (többek közt) hazánk. 

Nem csupán azokat segítjük, akik elmenekültek a háború elől, de azokat is, akik ottmaradtak.

– Magyarország minden olyan szankciót támogat, amit minden EU-ország. Nem fog Magyarország vétóval élni, ugyanakkor óvatosnak kell lenni: a háború árát nem fizethetik meg a magyar és az európai emberek – emelte ki.

Nemzeti egység szükséges

Gulyás Gergely arról is beszélt: noha jelenleg kampányidőszak van, a háború miatt elengedhetetlen, hogy a különböző politikai felek egységes álláspontot alakítsanak ki, emiatt kéri a baloldalt, hogy ne tegyen felelőtlen kijelentéseket, melyek a jelenlegi helyzetben rendkívül károsak és veszélyesek.

Vírushelyzet

Magyarország kivezeti a járványügyi szabályozások többségét a koronavírus ötödik hullámának lecsengésére való tekintettel. Ezzel kapcsolatban a következő döntések születtek:

  • hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség
  • a munkáltató nem írhat elő kötelező oltást
  • ez utóbbi alól két terület kivétel: a szociális és egészségügyi dolgozóknál továbbra is megmarad a kötelező oltásfelvétel
  • idősotthonokban és kórházakban a maszkviselési kötelezettség fenntartása is indokolt
  • kivezetik a védettségi igazolvány használatára vonatkozó szabályokat

Hozzátette: természetesen sajnos lehet, hogy újra be kell vezetni ezen szabályokat, de a virológusok jelenleg optimisták, így ha lesz is újabb koronavírus-hullám, az már jóval enyhébb lesz. (Kérdésre Gulyás Gergely elmondta: az állami iskolák tanárainak kötelező Covid-oltását is eltörlik.)

Az egészségügyi veszélyhelyzetet ugyanakkor fenntartják az említett okokból, valamint a kormány járványügyi cselekvőképességének fenntartása érdekében, hiszen a jövő heti ülést követően nem lesz májusig újabb.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.