Felvette a kamera, most mindenki a béna budapesti rablón nevet

Felvette a kamera, most mindenki a béna budapesti rablón nevet

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 10. 13:30
Sajnos volt olyan, aki megsajnálta szorult helyzetét, és kiszabadította.
Bors

Többek közt egy lektromos fogkefét akart ellopni az a 25 éves férfi, aki menekülés közben beszorult a fotocellás ajtó szárnyai közé egy fővárosi drogériában. A filmbe illő menekülésről a rendőrség még a kamerák felvételét is nyilvánosságra hozta.

Az ügyészség vádirata szerint az eset tavaly nyáron történt, a IX. kerületi drogériából 2 db, összesen 70 ezer forint értékű elektromos fogkefét próbált ellopni a fiatal férfi.

Miután a táskájába pakolta az eszközöket, egy másik terméket kifizetett, majd távozni készült. Ám a biztonsági kamerán észrevették, mit tervez, értesítették a rendőrséget, és úgy próbálták visszatartani, hogy bezárták az ajtót.

A férfi ennek ellenére feszegetni kezdte az ajtót, amit résnyire sikerült is kinyitnia, de aztán rázáródott.

A járókelőknek megesett rajta a szívük, és mit sem sejtve a helyzetről, segítettek a férfinak kiszabadulni. Így sikerült elmenekülnie, de később a rendőrök elfogták.

A férfi az ajtó megrongálásával – mivel az betört a feszegetés miatt – csaknem 500.000 forint kárt okozott.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség lopás és rongálás miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és fogházbüntetés kiszabását indítványozta. A kerületi ügyészség azt is kérte, hogy a más ügyben kiszabott, 10 hónap felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is rendelje el a bíróság.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.