Aranyhaj

Ősz hajú fiatal magyar lányt csodál a világ

Bors

Létrehozva: 2022.01.26.

Mesebeli hercegnő szépségével vetekszik Juhász Anna, aki ékszerként viseli derékig érő ősz hajkoronáját.

Sokan a Disney mesékből ismert Aranyhajhoz hasonlítják a harmincéves nagyváradi lányt, aki sajátos, ősz hajzuhatagával a külföldi sajtó figyelmét is felkeltette. Juhász Anna tizenhárom éves korában vette észre első ősz hajszálát fekete göndör fürtjei között. Mára elfogadta különleges, védjegyévé vált ősz haját, ám az első találkozás az öregedés jelével őt is megrémisztette.

– Rettegtem a korai öregedéstől, de babona miatt nem téptem ki az első szálat. Aztán ahogy telt az idő, egyre több ősz hajszál jelent meg. Tizenöt évesen kérleltem édesanyámat, hogy fessük be a hajamat, de nem engedte – fogalmazott a Borsnak a 30 éves csinos lány, aki mezőgazdasági munkából él. Saját tanyáján tevékenykedik.

A fiatal lány nem modellkedésből, hanem állattartásból él Fotó: Bors

 

Tizenhat éves korára már olyan látványosan deresedni kezdett a haja, hogy édesanyja maga vetette fel a hajfestés ötletét. Anna azonban addigra elfogadta helyzetét, sőt, azóta fel sem merült benne, hogy változtasson haja színén.

– Nagyon hálás vagyok anyukámnak, amiért először nem engedte elfedni az ősz hajszálaimat, mert ez segített, hogy idővel el tudjam fogadni önmagamat. Ez az én különlegességem – tette hozzá az extrém külsejű hölgy, akiről már a New York Post is cikkezett.

Hosszú hajzuhataga miatt sokan Rapunzelhez hasonlítják Fotó: Bors

Anna és közvetlen környezete egészen hamar megbarátkozott ezüstös hajával, amit többek közt a szokványosnak nem nevezhető stílusának is köszönheti.

– Az öltözködésem miatt mindig is kilógtam a sorból, így az ősz haj már csak ráadás volt. Szerencsére az osztálytársaim is elfogadóak voltak, sosem csúfoltak. Amikor Budapesten vagy valamelyik nagyvárosban járok, akkor szinte elvegyülök a tömegben, annyi szokatlan külsejű, extravagáns embert látni. A hajam ráadásul átmenetes, így gyakran azt hiszik, festve van – mondta Anna.

Nemcsak a haja, hanem az öltözködése miatt is mindig kilógott a sorból Fotó: Bors

A több mint tízezer Instagram-követővel rendelkező nőt nemcsak párja segítette az elfogadásban, de a tanyán töltött dolgos mindennapok is hozzájárultak ehhez.

– Megtanultam azonosulni a természettel. Ráadásul a közösségi oldalamon rengeteg fotót osztok meg magamról, és nagyon sok pozitív visszajelzést kapok a követőimtől. Mindamellett rengeteg üzenetet is kapok olyanoktól, akik inspirálónak találják az önazonosságom.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten