Botrány

Mártha Imre-botrány: a közműholding mögé bújik a cégvezér

Létrehozva: 2022.01.07.

A milliárdos Mártha Imre arra használja a közműcéget, hogy mögé bújjon: miután a Metropolban sorozatban jelentek meg a cikkek fényűző életéről, a Budapest Közművekkel és az FKF-fel rakat ki magyarázkodó és fenyegetőző közleményeket a cégvezér a saját magánügyeiről. A Metropolhoz érkező panaszkodó levelekből kiderül: rengeteg dolgozót bosszant Mártha luxusélete, és hogy magáncéljaira használja a közszolgálati céget.

Van, amihez közvetetten sem adom a nevem, ezért demonstratív céllal lemondtam – mondta év végén Pálfalvi Milán, aki felügyelőbizottsági tagként, hét évig töltött be közalapítványi tisztséget.

 -  Engem nem érdekel senkinek a nyaralása, vagyona, ellenben az rendkívül bosszantó, ahogyan Mártha Imre a közműcéget személyes szócsőként és védőbástyaként használja, tisztsége és a szervezet mögé bújva, mintha az az ő politikai hitbizománya lenne, őt szolgálná és nem fordítva – indokolt Pálfalvi, aki lemondásával demonstrálni szerette volna, hogy nagy baj van a holding háza táján - írta meg a Metropol. 

Mártha erről is hallgatott, annyi volt érzékelhető, hogy Pálfalvi hivatalos Facebook-oldala megszűnt, szinte azonnal a nyilatkozata után. Érdekes…

Elismerik, hogy magánügyben írnak...

Mártha  sorozatos közleményt jelentetett meg személyes magyarázkodásával a cég oldalán, amióta decemberben kirobbant a botrány. A személyes közleményeket rendszerint azzal kezdi, hogy elismeri: magánéleti posztot közöl a cég hivatalos oldalán ...„Egyes médiumok újra, ismétlődő tartalmú cikkeket jelentettek meg Mártha Imre, a BKM - Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának magánéletéről, karrierútjáról...” - írják.

Az FKF- és FŐTÁV-oldalon is Mártha magánügyeiben posztolgatnak

Nem csak a Budapesti Közművek Zrt., oldalát használja erre, ahol december vége óta eddig 6 közlemény jelent meg a magánügyeiről, hanem még az FKF és a FŐTÁV Facebook-oldalát is elöntötték a Mártha Imre-ügyekben magyarázkodó és fenyegetőző közlemények, így a cégvezér magánjellegű magyarázkodása között elsikkadnak az igazi, fontos közügyek...

Megint a Metropolnak panaszkodnak a dolgozók – de Karácsony Gergely hallgat 

Miután megírtuk, hogy több száz embert bocsátott el „fű alatt” a budapesti közmáűholding, sok panaszkodó dolgozó fordult hozzánk. Most ugyanez a helyzet: a közmácég dolgozóit nagyon bosszantja, ami náluk folyik, és amit a luxuséletet élő vezérük megenged magának, ezért nálunk „jelentgetik fel” vezérüket, újabb és újabb bizonyítékokat szolgáltatva Mártha Imre gazdagodására és  munkaidőben folytatott hivalkodó viselkedésére…

Csak a „Gyurcsány-fiókának” csúfolt Mártha Imrét futtató főpolgármester hallgat: nem reagál semmit a Mártha-botrányra. Úgy látszik, Karácsony Gergelyt nem zavarja, mi folyik a közműcégnél...

A Budapesti Közművek Zrt. szerint a Bentley nem is olyan nagy ügy... 

A budapesti közművek hivatalos Facebook-oldalán például arról is hosszan magyaráznak, hogy nem is nagy dolog, hogy a cégvezér esténként a szolgálati Škodájából átül egy Bentley luxusautóba. „...a 2008-as gyártási évjáratú autót Mártha Imre 2017-ben, használtan vásárolta. Így az jelenleg több, mint 13 éves” -írják Budapest közműcégének hivatalos oldalán… A Metropol kérdése: ilyen magyarázkodásra való egy közműcég? A Bentley-ről egyébként feldühödött munkatársaktól érkezett néhány fotó a Metropol szerkesztőségébe. 

Míg Budapesten leszerelték a kukákat, Mártha „home office”-ból posztolgat jachtokról és medencepartról

A Metropolt megkereső alkalmazottak szerint Mártha jellemzően alig egy-két órát tölt a munkahelyén, aztán eltűnik, elutazik, akár hetekre. Erre így reagált a közműcég a holding  Facebook-oldalán: „Mártha Imre, a több vezetői megbízásából kifolyólag, az elmúlt két évben összesen 3 különböző fővárosi hivatali helyszínen végzett irodai tevékenységet. Így az egyes munkahelyeken eltöltött idő értelmezhetetlen...”

A Metropol kérdése: vajon melyik fővárosi „hivatali helyszínhez” tartozik a medenceparti napozás? A közműcég többi irodistája is így napozgat-e munkaidőben?

A budapesti közműcég a melósokat provokáló Mártha Imre -féle „home office” feliratokról is kínosan magyarázkodik, a járványra fogva a provokatív feliratokat: „minden érintett dolgozó a lehetőségekhez mérten korlátozta a hivatali jelenlétet, és ezzel a személyes kontaktusok számát” - írják. Vajon a közműcégek dolgozói is spanyol luxusjachtozáson vesznek-e részt hiányos öltözetű nőkkel, amikor elmennek céges „home office”-ra? - kérdezzük mi...

Honnan az amerikai milliárdosokat megszégyenítő vagyon?

A BKM „hivatalos”posztjaiként közzétett mosakodásból eddig nem derült fény a legalább 50 milliárdos titkos vagyon eredetére. A Metropolhoz eljuttatott és ellenőrzött dokumentumok szerint Mártha Imre egy amerikai milliárdosokat is zavarba hozó ingatlanbirodalmat is „összehozott”. A Metropolhoz eljuttatott legfrissebb dokumentumok szerint mindaz, amit korábban láthattunk Mártha vagyonából, beleértve a 2 milliárdot érő Prisztás-villát is, csupán a „jéghegy csúcsa”. Az övé például egy balatoni kikötő és van hatalmas luxusvillája a Balatonon is. Kiderült: a fővárosi közmácégek csúcsvezére sokmilliárdos ingatlanvagyont rejtett el egy általa irányított, a közvetlen családtagjaiból álló cégbe, melynek neve LÁZÁR HOUSES. A vélhetően családi díszletcég tulajdonában legalább 30 drága ingatlan van. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713495911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713495911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713495911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713495911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze