Politika

Márki-Zay Péter egészségügyi programírója korábban a vizitdíj mellett kampányolt

Létrehozva: 2022.01.27.

Módosítva: 2022.01.27.

A vizitdíj megtartásáért indított aláírásgyűjtés fő szervezője volt 2008-ban Komáromi Zoltán, aki most Márki-Zay Péter egészségügyi programírója lett.

Forrás: YouTube

Az együttműködés nem véletlen, hiszen Gyurcsány jelöltje többször is nyíltan beszélt róla, hogy szerinte az egészségügy üzlet, és a fizetős betegellátást tartja célravezetőnek. Márki-Zay Gyurcsány Ferenc egészségügyi programját valósítaná meg, ehhez pedig Gyurcsány saját pártja, a DK egészségügyi politikusát rakta Márki-Zay fölé - írja az Origo.

Az egészségügy üzleti alapú átalakítására vonatkozó tervek komolyságát nem csupán Márki-Zay Péter korábbi nyilatkozatai bizonyítják, hanem az is, hogy a baloldal egészségügyi terveinek véglegesítését egy olyan DK-s politikusra bízták, aki az egészségügy privatizációját támogatja. 

KOMÁROMI ZOLTÁN AZ ELMÚLT ÉVBEN A KELETI VAKCINÁK ELLENI USZÍTÁSSAL HÍVTA FEL MAGÁRA A FIGYELMET. A GYURCSÁNY-PÁRTI HÁZIORVOS 2008-BAN TŰNT FEL ELŐSZÖR A NYILVÁNOSSÁGBAN, AMIKOR A VIZITDÍJ MELLETT KAMPÁNYOLT, 

a vizitdíj2008.doctor.hu honlapon közzétett kiáltvány egyik fő szerzőjeként. A dokumentumban – amely ma is elérhető a világhálón – úgy fogalmaztak: „Köszönjük az elmúlt 4 hétben kifejtett aktivitásukat, amivel egy ilyen újszerű, talán szokatlan formában ki tudták fejezni véleményünket és szolidaritásunkat a vizitdíj megtartása mellett… El kell ismernünk, a vizitdíjnak köszönhetően a háziorvosok bevétele átlagosan közel harmadával növekedett…Ha elegen leszünk, talán meg tudjuk védeni azt, amit már megszereztünk. Talán elég egy kattintás ahhoz, hogy ne vegyék vissza a vizitdíjat!”

Fotó: MTI

Komáromi akkor, bár egyszerű háziorvosnak adta ki magát, valójában 

A GYURCSÁNY-KORMÁNY EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTERE ÁLTAL KINEVEZETT ORSZÁGOS HÁZIORVOSI SZAKFELÜGYELŐKÉNT GYŰJTÖTTE ALÁRENDELTJEI ALÁÍRÁSÁT A VIZITDÍJ MELLETT.

A honlap tanúsága szerint a kezdeményezést így is mindössze 384 orvos és 3337 állampolgár támogatta. A vizitdíj az orvosok nagy részét is rendkívüli módon felháborította, többen megtagadták, hogy beszedjék a pénzt a betegektől. Az emberek elsöprő többsége is elutasította a sarcot, amit a Fidesz–KDNP kezdeményezte népszavazás eredményeként kénytelen volt eltörölni a Gyurcsány-kormány.

A baloldal azonban nem mondott le az egészségügyi ellátás piacosításáról és a privatizációról. Az elmúlt években

GYURCSÁNY FERENC ÉS PÁRTTÁRSAI A PARLAMENTBEN ÉS MÁS NYILVÁNOS FÓRUMOKON IS VÉDELMÜKBE VETTÉK A VIZITDÍJAT ÉS A KÓRHÁZI NAPIDÍJAT. MÁRKI-ZAY PÉTER, A BALOLDAL KORMÁNYFŐJELÖLTJE SZINTÉN KIÁLLT A FIZETŐS EGÉSZSÉGÜGY MELLETT.

Egy tavaly nyári videóban Vona Gábor egykori Jobbik elnökkel beszélgetve - egészen elképesztő módon Afrikát állítva példának - azt mondta: Minden üzlet. Álszentség lenne azt mondani, hogy az egészségügy nem üzlet, őszintén én nyugodtabb vagyok, ha az egészségügy üzlet...Afrikában, ahol ingyenes egészségügy volt, ott haltak meg az emberek, ahol fizetős egészségügyet vezettek be, ott viszont jól működött.

Márki-Zay többször hangoztatta, hogy az ingyenes egészségügy szerinte nem létezik. A Gyurcsány-párt a jelenlegi programjában is fizetős egészségügyet akar, és átalakítaná a szolidaritáson alapuló társadalombiztosítást. Az kapna jobb ellátást, aki többet fizet. Márki-Zay Péter ugyanezt a szemléletet képviseli, az elmúlt időszakban már idézett nyilatkozataiban drasztikus privatizációt, és üzleti alapú egészségügyet szorgalmazott.

Azt elhallgatják, hogy a baloldali kormányok elhibázott gazdaságpolitikájuk érdekében feláldozták az egészségügyi ágazatot. 2006-ot követően GDP-arányosan az egészségügy a harmadik legnagyobb forráskivonást szenvedte el. A BALOLDAL KORMÁNYZÁSA ALATT TÖBB MINT 650 MILLIÁRD FORINTOT VONT KI AZ EGÉSZSÉGÜGYBŐL. A közvetlen betegellátásból megközelítőleg 250 milliárd forintot, az Egészségbiztosítási Alapból pedig majdnem 400 milliárd forintot vettek el.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól