Fogás

Escobar utódját kapták el Budapesten, akár 1260 milliárd forintot is kereshetett volna 16 tonna kokainon

2022. január 28. péntek 08:00

Európa egyik legveszélyesebb drogbárójára csapott le a magyar Terrorelhárítás a Múzeum körúton. A csak N. A. H.-ként emlegetett férfi Európa és Dél-Amerika szerte is ismert, ő volt a felelős Európa legnagyobb kokainszállítmányáért is.

Forrás: Police

Szőlőrakományba, konténerekbe rejtve jön a drog

A férfi és kiterjedt hálózata ugyanis már évek óta szálka nem csak a német, de a nemzetközi hatóságok szemében is, mivel hatalmas mennyiségben utaztattak be kokaint különböző dél-amerikai országokból, tavaly februárban például Peruból 16 tonnányit hoztak be Európába. Ezt Hamburgban fogták el, a szállítmány összértéke 1,5 és 3,5 milliárd euró, azaz 540 és 1260 milliárd forint körül mozgott, és a valaha legnagyobb elfogott szállítmánynak számított. Azóta is tömérdek mennyiségű kábítószer érkezett a földrészre, hol konténerekben, hol pedig szőlőrakomány alatt rejtegetve, a hírek szerint pedig ezekből jelenleg 8 tonna kokain most is forgalomban van.

Magyar fejvadászok bukkantak rá a körúti lakásban

N.A.H. a hamburgi nagy fogás vélhetően érezhette, hogy szorul a hurok, és mikor az ügyletek felgöngyölítése során felmerült az ő neve is, lelépett a hazájából, és úgy gondolta hazánkban húzza meg magát. A közel múltig ez működött is, ám a német hatóságok kérésére nálunk ráállt a Nemzeti Nyomozó Iroda, majd magyar fejvadászok eredtek a nyomába, és előlük már nem tudott elbújni. A Terrorelhárítással közösen csaptak le a Múzeumkörúton, egy lakásban.

Hollandiában egy oknyomozó újságírót agyonlőttek

- Tekintettel arra, hogy a férfit különösen veszélyes és fegyveres személyként tartják számon a német rendőrök, ezért elfogásához a nyomozók a Terrorelhárítási Központ segítségét kérték – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az aggodalom nem volt ok nélküli, Hollandiában ugyanis az ügyben nyomozó bűnügyi újságírót agyonlőtték. A férfit őrizetbe vették, jelenleg Magyarországon tartják fogva, a kiadatásáról pedig később döntenek.

Escobar jobbkeze most Németországban él

Lehet, hogy csupán különös egybeesés, de a híres drogkirály, Pablo Escobar egykori jobbkeze, a német származású Carlos Lehder Rivas éppen tavalyelőtt szabadult a börtönből, és jelenleg szabadlábon él, méghozzá a legutolsó információk szerint épp ott, ahol a Pesten elfogott drogbáró, N.A.H. is élt: Németországban. Rivas felügyelte a kartell Amerikába áramló kábítószerét, királyként irányította anno a szállítmányokat. Most 72 éves.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Lőjenek le! - ezt kiabálta a Margit hídról leugrani készülő fiú

metropol.hu

Sokkoló vallomás, így végzett magával Nyertes Zsuzsa barátnője

life.hu

Mi vezethetett a szakításhoz? Szabó Zsófi és Shane pár napja még nyilvánosan vallottak szerelmet egymásnak

hirtv.hu

Már a beszéddel is problémái vannak Joe Bidennek

ripost.hu

Kiderült, mennyit ér Berki Krisztián hagyatéka

vg.hu

Venezuela pótolhatja az orosz olajat

borsonline.hu

Autóbalesetet szenvedett Baukó Éva - helyszíni fotók

astronet.hu

Ennek az 4 csillagjegynek valóra válnak az álmai az Ikrek havában

vg.hu

Győrffy Balázs: együtt jelentünk erőt

lakaskultura.hu

Városi kertészkedés: dús növényzet a betondzsungel közepén

borsonline.hu

Vége a találgatásoknak: Kiderült, ennyit ér Berki Krisztián hagyatéka

További cikkek

Dráma

Megrázó részletek: ezért akart öngyilkos lenni a fiú a Margit hídnál

Bizarr

Nem hiszed el, mit operáltak ki a nő fenekéből