Vicces hirdetés került fel az egyik legnagyobb online vásártérre, ahol eladásra kínálják az ország leghíresebb állatát, azt a fekete párducot, amely először egy hónapja tűnt fel Kiskunhalason, legutóbb pedig Szolnok környékén látták. A nagymacskát egy pécsi magánszemély „árulja”, de már a hirdetés szövegéből is rögtön látszik, kamu az egész.
Természetesen azonnal felvettük a kapcsolatot a hirdetővel, és rögtön alkudozni is kezdünk a párduckupeccel a vadmacskára, melyet egymillióért oda is adott volna. Az „eladó”, miután látta, hogy „komolyak” a szándékaink, vette a lapot, és humorosan kezdett beszámolni az állat állapotáról. Sőt, a tartása során felmerülő problémákat sem rejtette véka alá.
Nem jól tűri a fogságot, antiszociális lett, ráadásul a húst csak nyersen fogadja.
Nagyon drága a tartása. Elkezdett fogyatkozni a baromfiállomány. A gyerekeket is szereti, nem válogat – panaszkodott gondterhelten a hirdető.
Rákérdeztünk az adás-vétel technikai részleteire is, hisz kezdők vagyunk még ezen a téren. Kíváncsiak voltunk, hogy postázzák-e a jószágot, és ha igen, lehetséges-e utánvéttel fizetni, de ettől az eladó elzárkózott.
Adásvételi helyett, inkább saját felelősségit íratnánk. Kapugaranciával
– indokolta döntését az önjelölt állatkereskedő, aki a nem mindennapi állat befogásáról is szót ejtett. –Egyszerű volt. Beáldoztuk egyik vadásztársunkat. Előtte futott, ez mindig bejön. Özvegyének jelentős összeget utalunk a vételárból, ha sikerül eladnunk – pendítette meg az érzelmi szálat emberünk.
Persze, a miheztartás végett megkerestük Hanga Zoltánt, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjét, aki természetesen vette a lapot, hogy csak egy tréfáról van szó.
A párducok idomíthatóak, de nem javasolom, hogy lakásban vagy kisgyermek mellett tartsuk őket. Mivel nagy a mozgásigényük, ezért idősebb embernek sem célszerű ilyen állatot vásárolni
– szögezte le Hanga Zoltán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.