Bors exkluzív! Először szólal meg Szilvia, aki mélyaltatásban hozta világra gyermekét

Bedő-Nagy Szilvia alig emlékszik valamire a kórházban töltött hetekből, hónapokból. Arra sem, hogy közben világra hozta második gyermekét, Napsugarat. Pedig csodának számított, hogy teherbe esett, boldog volt a babavárás. Az utolsó időszakban lett csak nagyon rosszul, kiderült, hogy elkapta a koronavírust.

Édesanyámék két utcával arrébb laknak, átmentem hozzájuk névnapozni 2020. november 13-án, onnan már Joci, a férjem vitt orvoshoz

 - emlékezett vissza a történtekre Szilvia. - Arra még emlékszem, hogy hazamentünk, és rémlik valami a rohammentőből, meg, hogy hatalmas ollóval le akarják vágni a kórházban a gyönyörűen lakkozott körmeimet. Tudom, őrültség, de csak emlékfoszlányaim vannak arról az időszakról. Például az, hogy fényképeket mutatnak egy kisbabáról, hogy milyen aranyos. Én meg kérdezem, ki ez a baba? Mert nincs meg a szülés élménye, ami egy édesanyának felejthetetlen, megismételhetetlen pillanat. Nekem meg hirtelen lett egy pár hónapos kislányom… Az orvos minden nap elmondta, hogy szültem, már biztosan unta, meg segített pszichológus is, mert hónapok teltek el, amikor a karomba vehettem Napsugarat, akit eleinte meg se tudtam tartani, nagyon nehéz időszak volt.

Végül 2021. áprilisban engedték haza az édesanyát, még ötven kilogramm sem volt, de legalább élt. Mint kiderült, voltak napok, amikor az orvosok semmi esélyt sem láttak arra, hogy életben marad. S bár azóta eltelt kilenc hónap, Szilvia még mindig kerekesszékkel közlekedik otthon, abban ülve, vagy mankóra támaszkodva látja el az azóta több, mint egyéves kislányukat, Napsugarat.

– Elképesztő ez mindenkinek! Amikor haza jöttem, újra meg kellett ismernem a lakást, a kerekesszékkel mindenhol levertem a vakolatot, iszonyatosan gyenge voltam, Joci fürdetett engem is, a kisbabánkat is… Engem, aki korábban félmaratonokat futott, egy kripli lettem, nehéz onnan lelkileg feljönni. S bár még mindig érzelmi hullámvasút az egész, és néha kilátástalannak látom a helyzetet, ha ránézek a két lányomra, az erőt ad – tette hozzá Szilvi, akinek rengetegen írnak, hogy belőle merítenek erőt. – Pedig azt sem titkolom, hogy még mindig nem tudtam se én, se a férjem feldolgozni, ami velünk történt. Emiatt sok a feszültség, a vita. Én ugyanis rettegek kimozdulni itthonról, nem akarom ezt még egyszer elkapni, pedig korábban bevallom nem is hittem, hogy létezik ez a vírus… Egész nap a négy fal között vagyok, mire ő hazajön elfáradok, és sajnos rajta töltöm ki a felesleges energiákat. Közben csomókban hullik a hajam, egy újabb műtét vár rám, ami után megint újra kell tanulnom járni. Mégis tudom, hogy ha ezt ép ésszel túl tudtuk élni, akkor már mindenre képesek vagyunk együtt! – zárta a kétgyermekes anyuka.