Aktuális

Újra tanul járni a 21 éve eltűnt Tamás édesanyja

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.12.06.

Súlyos betegséggel kell megküzdenie a 2000-ben eltűnt Till Tamás édesanyjának. Agyvérzése után most éppen járni tanul újra. Mindenben férje támogatja.

Tillné Vörös Katalin, az immár 21 éve Bajáról eltűnt Till Tamás édesanyja a Borsnak elmondta: a család harmóniában élt, Tamás és édesapja, Mátyás pedig olyannyira közel állt egymáshoz, mintha a gyermek-szülő kapcsolat mellett közeli barátok is lettek volna, ezért sem hiszik, hogy magától ment volna világgá az akkor 11 éves fiuk.

Anyai megérzésből tudom, hogy az én fiam nem halt meg. Ugyan az eltűnése óta eltelt két évtized alatt volt, hogy egy férfi magára vállalta a megölését, kiderült, hogy abból hála Istennek egy szó sem volt igaz – szögezte le Katalin, aki arról is beszélt kollégánknak, hogy sajnos az egészsége sem tökéletes, de férjének köszönhetően nem adja fel az életkedvét.

Tavaly április 21-én agyvérzést kaptam. A bal felem lebénult, a kezem azóta sem mozog. Volt egy koponyaműtétem, az akkor kivett csontot idén augusztusban ültették vissza. Mindent újra kell tanulnom, az öltözködésben is a férjem segítségére szorulok. Bízom benne, hogy előbb-utóbb felépülük, és már nem kell mindenben a hitvesemre támaszkodnom, de már annak is örülök, hogy házon belül a kerekesszékemen, botra támaszkodva is tudok közlekedni – mondta a rokkantnyugdíjas asszony. Mint kiderült, Mátyás is kénytelen volt feladni a halboltját, így mindketten a nyugdíjukból élnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635913
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090496_auto_resized.jpg
life.hu

Új állatok érkeznek a fővárosi állatkertbe, a jegesmedvét viszont utoljára láthatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091239_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635913
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány