Fidesz

Nézőpont: A Fidesz áll nyerésre 2021 végén

friss
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 21. 09:40 / FRISSÍTÉS: 2021. december 21. 09:44
A választópolgárok preferenciája és várakozása szerint is a Fidesz áll nyerésre az alig több mint száz nap múlva várható választás előtt. 2021 decemberében az aktív választók 70 százaléka mondta azt, hogy a jelenlegi kormánypártok újrázására számít és 55 százalékuk jelezte, hogy a Fideszre tervezi adni a szavazatát.

A több mint két hónapja tartó kampányával Márki-Zay Péter nem tudott fordítani a pártpreferencia trendeken. Egy „most vasárnap” tartott választáson a pártot választani tudók 55 százaléka szavazna a kormányoldalra és 43 százalékuk az ellenzéki közös listára. A Fidesz, valódi néppártként, szinte minden társadalmi csoportban megelőzi a baloldalt. Fellegvárainak számít a nyugdíjas társadalom és a községekben élők csoportja, ahol a válaszadók kétharmada kormánypárti szavazó. Budapest azonban kivételt jelent ez alól, a főváros politikai szempontból elszakad az ország többi részétől, itt ugyanis a baloldal áll 59, míg a jobboldal 39 százalékon – derül ki a Nézőpont által közzétett felmérésből.

Mindez hiba határon belüli elmozdulást jelent az októberben és novemberben mért adatoktól (akkor Fidesz 56, baloldal 42-43 százalékon állt), amely azt is jelenti, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester nem tudta teljesíteni a vele szemben megfogalmazott politikai elvárást, az ellenzéki tábor bővítését.

Fotó: Nézőpont Intézet

A Fidesz előnye nemcsak az aktuális pártpreferenciákban, de a választók várakozásában is megjelenik. Arra a kérdésre, hogy „melyik politikai oldal fogja megnyerni a következő országgyűlési választást” az aktív szavazók 70 százaléka jelöte meg a „mostani kormányoldalt” és csak 16 százaléka nevezte meg a „mostani ellenzéki oldalt”. Az kevésbé meglepő, hogy a kormánypártiak 91 százaléka a kormány győzelmére számít (8 százaléka nem tudott válaszolni), az azonban mindenképpen, hogy a kormánykritikus tábornak kevesebb mint a fele (45 százalék) bízik a baloldal győzelmében, míg harmada (34 százalék) a Fidesz győzelmét tartja valószínűbbnek. Beszédes az is, hogy a kormánykritikus tábor ötöde (21 százalék) nem tudott válaszolni a várható győztesre vonatkozó kérdésre, amely a bizonytalanság és a reménytelenség keveredésére utal. Márpedig a győzelem reménye nélkül minden kampány nehezebb. S mivel a közjogi előírások alapján akár bő száz nap múlva is lehet országgyűlési választás Magyarországon, biztosan kijelenthető, hogy jelenleg a Fidesz áll nyerésre.

Módszertan

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2021. december 13. és 15. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.