Magyarországon hamarosan lehet regisztrálni az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására. Mint azt Szlávik János az M1-en elmondta,
három nyomós ok van a gyerekek oltására.
Egyrészt ugye ők is lehetnek súlyos betegek, azaz elméletben nem kizárható, hogy ők is kórházba kerüljenek, ráadásul az ő esetükben is kialakulhatnak poszt-covid tünetek.
– Náluk is előfordulhat olyan immunmechanizmusú többszervi gyulladásos betegség, amelynek esetén akár egy enyhe koronavírus-fertőzést követően is kórházi ápolásra szoruljanak – fejtette ki a főorvos, hozzátéve, hogy ez ellen a betegség ellen jelenleg az oltások a leghatékonyabbak.
A gyerekek ráadásul sokkal inkább terjesztik a betegséget,
hiszen sokkal hajlamosabbak a vírus tünetmentes hordozására, tehát könnyen megfertőzhetik a szülőket és nagyszülőket.
A harmadik ok pedig egészen praktikus, hiszen ha egy iskolai osztályban kiderül valakiről, hogy fertőzött, az oltott gyermekeket nem kell karanténba küldeni, így a szülőnek sem kell otthon maradnia vele.
Az omikronról ugyanúgy vannak kedvező, mint kevésbé kedvező hírek: az például, hogy a variáns megjelenésével a Pfizernél azonnal megkezdték az általuk gyártott vakcina módosítását, az utóbbi csoportba tartozik. Örvendetes tény azonban, hogy
az omikron egy közönséges nátha-, illetve a koronavírus találkozásából született meg,
ennek ellenére azonban nem dőlhetünk hátra, hiszen egy gyorsan terjedő variánsról van szó – ráadásul azt sem garantálhatja senki, hogy ez majd az összes többi vírustörzset kiszorítja majd.
A folyamatosan újabb és újabb mutánsokat előidéző vírushelyzet végére Szlávik János szerint az a vakcina tesz majd pontot, ami a valamennyi variáns ellen hatékony védelmet fog biztosítani.
Addig, míg az univerzális oltóanyag meg nem érkezik, tehát 2022-ben és várhatóan még 2023-ban is ismételnünk kell majd az oltásokat"
– magyarázta a főorvos.
– A magyar emberek sem különböznek más országok betegeitől, tehát ahogy más országokban is az oltatlanokra veszélyes a vírus, így itt is. Természetesen, ha valaki nagyon idős vagy beteg, akkor elkaphatja a vírust akár két vagy három oltást követően is, de ez ritka – hangsúlyozta Szlávik János.
Ezen a héten is folytatódik az oltási akció országszerte. Ez már a harmadik olyan hét, amikor az ország több mint száz pontján,
reggel 7 és este 7 között előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül
várják azokat, akik szeretnék felvenni a koronavírus elleni vakcinát. Az oltási akció első két hetében 1 millió 139 ezren kaptak oltást.
Közös összefogással támogatja a koronavírusban elhunyt szülők gyermekeit a Pizza Forte, a Vesta Home és a Speedy Motorsport. A három cég egymillió forintot adományozott az Áder János köztársasági elnök által létrehozott Regőczi István Alapítványnak, így a koronavírus miatt árván maradt gyermekeknek. A cégek szintén közösen szerveznek meg december 27. és 29. között egy úgynevezett Szilveszter Rallye-t a Hungaroringen.
Az amatőr autóversenyen az árván, vagy félárván maradt gyerekeknek biztosítanak programokat.
A helyszínen frissen sült pizza várja a családokat, a kicsik biztonságos és ellenőrzött körülmények között ülhetnek be az autóversenyzők mellé és élvezhetik a gyorsulást.
Nemcsak a lábuk, szívük is aranyból készült. A koronavírusban elhunyt szülők árvái megsegítése céljából futball-labdára adtak autogramot a Ferencváros egykori játékosai. A 12-szeres válogatott exfradista Szokolai László 22 egykori csapattársától szerzett be autogramot egy focilabdára. Még az a Jancsika Károly is gondolt a sanyarú sorsú gyerekekre, aki az Egyesült Államokban él.
A Jónak lenni jó műsort nézve tűnt fel, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron a Tokióban viselt sisakját küldte el a tévéhez"
– mondta a Borsnak Szokolai. – Héray László, a Szent István SE elnöke rögvest adott egy labdát, azzal körbejártam régi játszótársaimat, majd vittem azt Óbudára a tévé-székházhoz. Ezúttal azok a korosodó fradisták, többek között Nyilasi Tibor, Ebedli Zoltán és Bálint László írták alá a labdát, akik az 1975/76-os magyar bajnokságban kiharcolták az aranyérmet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.