Aktuális

Dráma az autópályán Fejér megyében, egyéves kislány életéért folyt a küzdelem

Bors

2021. november 26. péntek 17:10

Minden perc számított, ezért rendőri felvezetéssel kísérték kórházba őket.

A Fejér megyei rendőrök ellenőrzést hajtottak végre 2021. november 25-én az M8-as autópályán, a Pentele hídon. Feladatuk ellátása során 11 óra 30 perc körül egy autó állt meg előttük, amelynek sofőrje egy közelben lakó édesanya volt.

A hölgy remegő hangon kért az egyenruhásoktól segítséget, mivel egy éves kislánya magas lázzal küzdött és szeretett volna mielőbb eljutni vele a dunaújvárosi kórházba.

A szülő elmondta a járőröknek azt is, hogy a gyermek láza olyan magas volt, hogy többször eszméletét vesztette – írja a police.hu.

Vancsura Róbert rendőr főtörzsőrmester -látva a helyzet súlyosságát- késlekedés nélkül jelentette az esetet a parancsnokának, majd a mielőbbi orvosi ellátás érdekében, a sűrű forgalomra való tekintettel, az édesanyát és gyermekét a Szent Pantaleon Kórházba kísérte rendőri felvezetéssel.

További cikkek

Covid

Müller Cecília: Tízből kilenc megbetegedést már az omikron variáns okoz - videó

Stop

Ennek a 4 intézkedésnek nagyon sok magyar fog örülni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagyon ritka, százmilliókat érő autókincset találtak egy elhagyatott pajtában

metropol.hu

Tovább fokozódik a Kulcsár Edina–Csuti-ügy: Tommyboy is elárulta a véleményét

origo.hu

Meghalt Michel Subor, Godard A kis katona című filmjének sztárja

hirtv.hu

"Véreb módjára jártuk az utcákat" +VIDEÓK

kemma.hu

Letartóztatták a tatabányai rendőrgázolót: kiderült, hogyan sérült az egyenruhás

origo.hu

Minden emberben van egy "halálóra", ami előre megmutatja, mikor hal meg

nemzetisport.hu

PSG: párizsi balszerencse – Messi visszatért, Mbappé megsérült

origo.hu

Törvény kötelezi ezentúl a biztosítókat a gyorsabb kárkifizetésre - MNB Pénzügyi sarok

ripost.hu

25 évesen halt bele a Covidba Dóri: Még az újszülött babáját sem láthatta

origo.hu

160-nal repült át a körforgalmon egy autós a Balatonnál - videó

life.hu

Megszólalt Kulcsár Edina: elmondta, hogy jött össze G.w.M-mel

origo.hu

Kimentek a 26 éves Opel Astrával az autópályára, a sofőr se hitte el, mennyivel tudott menni - videó