Gyomorforgató, azért adott heroint a gyerekeinek, hogy jobban aludjanak

Gyomorforgató, azért adott heroint a gyerekeinek, hogy jobban aludjanak

18+
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 03. 19:30
A szülők éjt nappallá téve drogoztak. Úgy gondolták, kézenfekvő, hogy az általuk használt gyilkos szerrel altassák el kisgyermekeiket is.
Bors

Egészen döbbenetes esetről számolt be a napokban a brit sajtó: egy családból négy gyermeket kellett kiemelni, miután mindannyiukat elhanyagolták, emellett a gyermekek folyamatos rettegésben éltek, mivel nap mint nap látták szüleiket drogozni, tanúi voltak családon belüli erőszaknak és öngyilkossági kísérletnek is. A gyermekvédelmi szervek lassúsága miatt azonban sokáig nem történt semmi.

Mindez azonban elhanyagolható ahhoz képest, hogy kiderült: az apa a piciknek is adott a heroinból. Mindezt azzal magyarázta: azért lőtte be őket, hogy jobban aludjanak.

Noha a pár droghasználatáról már akkor is volt a gyermekvédelmiseknek tudomása, amikor az anya a legutóbbi gyerekkel terhes volt – 2018-ban –, a gyerekeket csak azt követően emelték ki, hogy 2019 novemberében a legidősebb lány jelentette a rendőrségen az apa ténykedését – számolt be az ügyről a Daily Star.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.