Megvan az első nyertes, kihirdették az orvosi-élettani Nobel-díjat

Megvan az első nyertes, kihirdették az orvosi-élettani Nobel-díjat

elismerés
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 04. 13:45
Október 4. és 11. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdettek nyertest Stockholmban, az esélyesek közé sorolták Karikó Katalin biokémikust, kutatóbiológust, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztőjét is.
Bors

Elindult a Nobel-hét, ami során október 4. és 11. között ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, hogy kik kapják a Nobel-díjat orvosi, fizikai, kémiai, irodalmi és Nobel-békedíj kategóriákban, végül a svéd jegybank által alapított közgazdasági Nobel-emlékérmet is kiosztják.

A hétfői napon Stockholmban az orvosi-élettani kategóriában hirdettek nyertest, a kategória esélyesei közé sorolták korábban Karikó Katalint is.

A díjat az amerikai David Julius és a libanoni származású Ardem Patapoutian megosztva kapták a hőmérséklet és az érintés receptorainak felfedezéséért.

Szerdán a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A szakmai körök találgatása szerint a kémiai Nobelre is esélyes lehet Karikó Katalin, hiszen az mRNS óriásmolekulán végzett módosítás része a biokémia tudománynak is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.