Aktuális

Úgy néz ki, mintha a nagymamája lenne, mégis feleségül vette

Bors

Létrehozva: 2021.10.18.

<p>Amikor az ember szerelmes lesz, semmi sem állhatja útját, még a korkülönbség sem. Így volt ez a 24 éves Quran McCain esetében is, aki elvette a 7 gyermekes, 61 éves Cheryl McGregort.</p>

A pár 2012 -ben ismerkedett meg az Egyesült Államokban, amikor a Dairy Queen gyorsétteremben dolgoztak, ahol Cheryl fia, Chris volt a menedzser. Quran ekkor mindössze 15 éves volt, így nem alakultak ki kettejük között romantikus szálak. "Nem sokat gondoltunk egymásra, egy kék Carrerát vezetett, és csak ezért vettem észre” – mesélte a fiú, aki végül otthagyta a munkahelyét, és a pár elvesztette egymással a kapcsolatot.

De tavaly novemberben összefutottak egy kisboltban, ahol Cheryl pénztárosként dolgozott. „Régen minden nap láttam, mindig olyan boldognak tűnt, de ma szomorú volt, ezért megkérdeztem tőle, mi a baj. Sírni kezdett.”

Kiderült, hogy a nő azért olyan szomorú, mert közzétett egy táncos videót a TikTok-on, ami után gyűlölködő megjegyzéseket kapott. A találkozást követően kapcsolatban maradtak, sőt néhány közös videót is készítettek róluk, amelyen együtt táncoltak, és ami 1,3 millió lájkot hozott.

Elmentünk egy randira, ahol azt mondtam neki, úgy érzem, elragadtak az érzéseim. Azt válaszolta, őt is, de nem gondolja, hogy át kellene lépnünk ezt a határt, mert a barátok nem mindig maradnak barátok, ha randevúznak – emlékezett vissza az ifjú férj.

Cheryl mindössze hat évvel fiatalabb, mint férje nagyanyja, a legkisebb lánya pedig három évvel idősebb, mint Quran. A kapcsolatukat senki nem fogadta el, mindenki azt hitte, hogy tréfálnak. Cherylt TikTok-fiókját felfüggesztették, zombinak, sétáló halottnak vagy kriptaszökevénynek nevezték, ami miatt romokban hevert az önbecsülése. A szerelmesek azonban kitartottak egymás mellett, sőt  nemrég összeházasodtak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663811
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711663811
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663811
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei