Kislányt erőszakolt az általános iskolai tanárnő

Kislányt erőszakolt az általános iskolai tanárnő

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 30. 18:30
Nem kevesebb mint 18 vádpont merült fel a tanárnő ellen.
Bors

Egy kiskorú megerőszakolása, valamint számos más aggasztó bűncselekmény vádja miatt tartóztattak le a minap egy általános iskolai tanárnőt. Noha az intézmény hangsúlyozza, a náluk matekot és testnevelést tanító 44 éves Julie Morris bűnei nem állnak kapcsolatban az iskolával (azaz valószínűleg nem ottani diák az áldozat), ez egy cseppet sem tekinthető enyhítő körülménynek.

A brit tanerő ellen nem kevesebb mint 18 vádpont merült fel, melyek közül a legsúlyosabb egy 13 év alatti lány megerőszakolása, de emellett például gyermekpornográf felvételek készítése és birtokása miatt is felelnie kell.

Julie Morris ügyében a héten tartották meg az első tárgyalási napot. A vádlott csak online vett részt a meghallgatáson, könnyek közt jelentkezett be – ez azonban egy cseppet sem hatotta meg a bíróságot. Előzetes letartóztatásban marad a december 22-i, következő tárgyalási napig.

Julie Morris ügyével összekötve tárgyalják az 52 éves David Morris bűneit is. A két vádlott csak névrokonságban áll. David Morrist ugyancsak 13 év alatti gyermek (hétrendbeli!) megerőszakolásával és gyermekpornográf felvételek készítésével vádolták, bűnösnek vallotta magát. Rá decemberben már a büntetést szabják ki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.