Egy kegyetlen férfi agyonverte barátnője nyolcéves gyermekét, majd a holttestet betette az egyik szobába, ahonnak csak egy évvel később került elő. De a texasi Brian Coulter és barátnője, Gloria Williams horrorháza ezen felül is tartogatott borzalmakat.
Az áldozat testvéreit, egy 7, 10 és 15 éves kisfiút folyamatosan éheztették, gyakorlatilag magukra hagyták őket a holttestel együtt egy házban. Végül a legidősebb, 15 éves fiú értesítette a hatóságokat nemrég. Még a rendőrök is elsírták magukat, amikor szembesültek a szörnyűségekkel.
Coulter valamikor november 19. és 29. között végezhetett a nyolcéves fiúcskával, azonban a körülményeket ismerve világos: a testvérek anyja sem ártatlan. Ennek ellenére Gloria Williams átlátszóbbnál átlátszóbb kifogásokkal igyekszik mentegetni magát a hatóságok előtt.
A nő először azt vallotta, a férfi mondta neki, hogy ne értesítse a rendőröket, a Daily Mail friss jelentése szerint azonban jelenleg más kibúvót igyekszik találni:
Állítása szerint ugyanis nem is tudott arról, hogy a fia meghalt.
A gyermekek magára hagyásáról pedig azt mondja: nem lehetett semmi bajuk, hiszen két-háromhetente rájuk nézett.
Szavainak persze nehéz hinni a körülmények ismeretében, főleg, hogy a holttest körül kellett élniük a kisgyerekeknek egyedül egy éven keresztül. Arról persze nem is beszélve, hogy korábban a nő más beismerte: tisztában volt fia halálával.
Kétségtelen, hogy mind Gloria Williams, mind Brian Coulter hosszú, hosszú börtönévek elé néznek – már ha nem kapnak halálbüntetést, Texas államban ugyanis ez is egy lehetőség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.