Aktuális

Sáfrány Emese mindenhová magával viszi kisfiát

Bors

Létrehozva: 2021.09.28.

Sáfrány Emese élete teljesen megváltozott gyermeke születése óta, de a légtornász és párja nagyon jól veszi az akadályokat. A kisfiú is imádja, ha zajlik körülötte az élet, csak azt nem szereti, ha anyukája paradicsomot eszik.

Teljesen megváltozott Sáfrány Emese élete a baba születése után. Nolen feje tetejére állított mindent, de az anyuka ezt egyáltalán nem bánja, és ahova csak lehet, magával viszi a kis csöppséget. Van, hogy még az edzésekre is, hiszen Emese fokozatosan elkezdett visszatérni a légtornász világba.

Még csak a színfalak mögött

Sáfrány Emese máris visszatért a fellépésekhez, igaz még nem előadóként, de már elkezdte az edzéseket.

- Korábban csak én léptem fel, majd néhány másik légtornászom jött velem, hogy hosszabb legyen a produkció. Most azonban én még nem lépek fel, hanem a lányoknak készítettem koreográfiát, amivel egy hazai rendezvényen szerepeltek a hétvégén - mesélte az edző a Metropolnak és hozzátette, hogy őt is szerették volna fellépni látni, de még korainak érezte a szereplést.

- Már edzem, de azt érzem, hogy a minőségi előadáshoz még nekem kell egy kis idő, hogy visszaálljon minden a testemben, az erőnlétem és a hajlékonyságom például. Szerintem most már hamarosan erre is sor kerül. Fokozatosan egyre többet bírok, nem is akarom magam túl erőltetni, plusz a baba mellett nincs olyan sok időm és energiám órákat lógni a levegőben - tette hozzá.

Nolen körül forog minden

- Folyamatosan járunk már mindenféle gyerekprogramra, ilyen zenés mondókázós gyerek-baba programokra, imádja őket, ma dupláztunk is - mesélte az anyuka, aki elárulta, hogy lassan már baba úszásra is járnak majd Nolennel, de ezen kívül folyamatosan kísérleteznek, hogy mit szeret a kisfiú.

- Most van abban a szakaszban, hogy keresem a lehetőségeket, hova vihetném. Jön velem mindenhova, és neki az is egy program. Még a saját edzésemre is elviszem magammal - árulta el Emese, aki annyit hozzátett, hogy a tanítványainak tartott edzések ideje alatt azért legtöbbször anyukája vigyáz a kisfiúra. A párjával egyébként tökéletesen beosztják, hogy ki mikor foglalkozik gyerkőccel, így mindenki tud picit pihenni.


- Én kelek fel este hozzá, de reggel meg a párom, amíg én még pihenek néhány órát - magyarázta Emese, akinek egyébként szüksége is volt a felváltott felügyeletre, hiszen Nolen pocakja gyakran fájt. -Figyeltem, hogy mi az, amit rendszeresen eszek, és neki rossz lehet. Végül kiderült, hogy a paradicsom a probléma. Konkrétan tudjuk, hogy ha nem ettem egy ideig paradicsomot, akkor nem fájt a hasa.

„ Lett egy anyukás közösségem”

A légtornásznak egy nagyon lelkes „anyukás” követő tábora is lett, de egyelőre nem tervez ilyen témájú videókat készíteni.

- Nagyon interaktívak Instagrammon az anyuka követőim és reagálnak, válaszolnak. Lett egy anyukás közösségem, olyan mintha blogot vezetnék. Folyamatosan reagálnak azokra, amiket kiírok. Ha felteszek egy kérdést, szuper válaszok születnek. Utána pedig a saját tapasztalataimat megosztom, adunk is és kapunk is tanácsokat - tette hozzá Emese. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek