Aktuális

Emlékszel a Baby Sisters vörös hajú bombázójára? Ennyit változott az évek alatt Baby Évi

Bors

Létrehozva: 2021.09.30.

Hosszú évek óta visszavonult az egykori énekesnő, aki ma már édesanyaként éli boldog mindennapjait.

Baby Évi annak idején a Budapesti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógus szakán diplomázott, ám megismerkedett Szklenár Gabival és Hertelendy Klárival, végül megalapították a 90-es évek legsikeresebb lány bandáját a Baby Sisterst. 

Gabi a feloszlás megpróbálkozott a szólókarrierrel, egy önálló albuma készült 2003-ban. Az előadó élete ezután 180 fokot fordult, elhatározta, hogy külföldre költözik.

Szerencsés véletlen, hogy Szklenár Gabival és Hertelendy Klárival összebarátkoztunk. Énekelhettem, zenélhettem, ezzel kereshettem a kenyeremet, és nagyon jó hatással voltunk egymásra – kezdte Baby Évi a Hot! magazinnak.

Azt viszont máig nem érti, hogy a női magazinok miért nem vettek tudomást róluk

Itt van három fiatal lány, akikkel történt valami, és senki nem volt erre kíváncsi. Maradtak a férfi magazinok. Dübörögtünk, volt tíz slágerünk, négy aranylemezünk. Én akkoriban vadóc, szókimondó voltam, talán egy kicsit sok is. De az, hogy szerepeltem a Playboyban ajtókat nyitott meg számomra bárhol a világon – emlékezett vissza Évi, hogy milyen érzés volt a csúcson, majd elárulta, miért hagyták abba a zenélést.

A csinos énekesnő civil életre vágyott, nyelveket akart tanulni és megismerni, hogyan élnek az emberek más országokban. 

És akkor ismerkedtem meg Andréval, aki később a párom lett, aztán a férjem, a kislányom édesapja – mesélte Évi, aki bevallotta, nagyon szereti a kiszámíthatóságot és a nyugalmat, ezért esett a választása egy mediterrán ország helyett Norvégiára.

Megtanultam értékelni a nyugalmat, számomra Norvégia szanatórium. Otthonommá lett az ország. Egyedül az időjárás az, amit utálok: a teleket, a sötétet, az esőt. Éltünk öt évet Kínában is, ahová André karrierje miatt költöztünk, majd onnan Norvégiába, ami akkorra már mindkettőnk hazája lett.          

Bognár Évi 44 évesen lett anyuka

Mindig azt gondoltam, lesz gyerekem. Aztán 35 évesen jött a megvilágosodás, hogy mennyire patriarchális a világ, mennyire elnyomja a nőket. 35 és 40 között annyi minden történt – menekültválság, #meetoo mozgalom –, hogy úgy véltem, talán jobb is, hogy nem született gyerekem. Aztán iszonyatos űrt éreztem és a vágyat, hogy de jó lenne valakit úgy szeretni, hogy meghalnék érte. Szorított az idő, rengeteg vizsgálaton estem át. A lombikig nem jutottunk el, kiderült, hogy pajzsmirigy-alulműködésem van.

Rendbe hoztak, a jóisten homlokon csókolt és megszületett Ava Charloltte.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek