30 éve volt szökésben, most azért adta fel magát, hogy legyen hol aludnia

30 éve volt szökésben, most azért adta fel magát, hogy legyen hol aludnia

hajléktalan
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 16. 19:15
A férfi közel 30 éven keresztül rejtőzködött a hatóságok elől.
Bors

Darko Desic 1992 augusztus 1-én lépett meg az ausztráliai Grafton Büntetés-végrehajtási Központból, méghozzá pár fűrész meg csavarvágó segítségével, miközben éppen hároméves büntetését kellett volna leülnie, amit marihuánatermesztésért kapott – írja az ABC oldala.

Persze szökése után azonnal keresni kezdték, de dacára a kiterjedt kutatásnak, sehol nem találták a férfit, csak pletykákból hallották, hogy valahol Sydney-ben lehet, és ezermesterként dolgozgat a helyi strand közelében. 

Azonban Desic valójában Avalonban lakott, és vígan élvezte az életet, egészen az elmúlt évekig, mikor is a már 64 éves férfi elvesztette a munkáját a járvány miatt, ezért nem tudta tovább fizetni a lakása bérleti díját, így kilakoltatták onnan. A szökevény egy ideig a tengerparton aludt és hajléktalanként élt, mígnem forradalmi tölete támadt:

egyik nap úgy döntött, hogy feladja magát a rendőrségen, akkor ugyanis tető kerül a feje fölé és enni is kap minden nap a sitten. 

Drako ezért már másnap besétált a zsarukhoz, feladta magát és gyorsan őrizetbe is vették. Sietségre azonban sok okuk nem volt, a férfi ugyanis mindent bevallott, mi több, még az óvadék kiszabását is elutasította, nehogy véletlen kiszabaduljon. Terve bevált, azóta is a börtön kényelmét élvezi, és ebben a hónapban kell megjelennie a bíróság előtt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.