Szegedi horrorapa: nyolc gyereke közül négyet megerőszakolt, most pedig szabadulni szeretne

Szegedi horrorapa: nyolc gyereke közül négyet megerőszakolt, most pedig szabadulni szeretne

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 04. 22:30
A gyerekeket nem csak megerőszakolta, de különböző háztartási eszközökkel verte, kínozta is. A férfi most kijött volna az előzetesből, az ügyészság azonban ezt nem nézte jó szemmel.
Bors

Jelenleg is letartóztatásban van az a szegedi férfi, aki az ügyészség vádjai alapján borzalmas dolgokat követett el: kiderült ugyanis, hogy nyolc gyermeke közül négyet is megrontott, a kislányokat öt éven keresztül erőszakolta.

Nyolc gyermekéből négy kiskorú lányával végzett, illetve végeztetett szexuális cselekményeket– közölte a Szegedi Törvényszék. 

A férfi emellett válogatott kínzásokkal bántalmazta a kicsiket:

különböző háztartási eszközökkel verte és és súlyosan elhanyagolta őket, és megalázó módon, trágárkodva beszélt velük, ha azok nem végezték el a kijelölt feladatokat.

Ilyenkor úgy megverte a kicsiket, hogy azok megsérültek, a bántalmazással és a szexuális molesztálással pedig súlyos szexuális és érzelmi traumákat okozott nekik. 

A férfi ezért egy jó ideje már előzetesben ül, azonban – mivel mai napig tagadja a vádakat – fellebbezett a döntés ellen, és ki akart jönni a rácsok mögül. Azonban a bíróságot nem hatotta meg a kérés, és a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla (egyetértve a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával) a fellebbezést nem tartotta megalapozottnak, mivel tartanak attól, hogy az apa megszökik, elrejtőzik, esetleg újra elköveti gyomorforgató tetteit. A férfi így már bizonyosan a rácsok mögött marad a tárgyalásáig. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.