Aktuális

Ötszázból egy: Péter a második oltás után kapta el a koronavírust - így érzi most magát

Bors

Létrehozva: 2021.08.26.

A koronavírus elleni oltás felvétele jelenthet egyedül védelmet a küszöbön álló negyedik hullám során – hívta fel a figyelmet Müller Cecília a köztévében. Az eddigi adatok alapján néhány oltott is megfertőződött már, akik enyhébb tünetekkel estek át a betegségen. 

Forrás: Shutterstock

500-ból egy betegszik meg újra

A tisztifőorvos kifejtette, hogy a Magyarországon rendelkezésre álló hatféle oltóanyag rendkívül hatékonynak bizonyult. 5,5 millióan már megkapták mindkét dózist, így ők már védettnek számítanak. Adataik szerint közülük, csak 0,2 százalék fertőződött újra, tehát 500-ból 1 ember, többségük enyhe panaszokkal. Ez rendkívül jó aránynak számít, és az is, ha újrafertőződik az oltott, a vakcina biztosan megvédi a kórházba kerüléstől.

A koronavírus ellen még mindig az oltások felvétele jelenti a leghatásosabb védelmet

– emelte ki Müller Cecília a köztévében. 

Folyamatosan nő szennyvízben a koncentrációja

Magyarországon immár nyolc hónapja adják be a védőoltásokat, ami az oktatás fenntartása miatt is fontos. Ezért is kérik a szülőket, hogy oltassák be a 12 évnél idősebb gyermeküket. Az iskolakezdés első hetében kérhetik gyermeküknek a vakcina beadatását az intézményben, ahova jár. Emellett az oltható korú vakcinálását a háziorvosoknál, illetve az oltóhelyeken az eeszt.gov.hu-n való regisztáció után is kérhetik.

– nyilatkozta Müller Cecília. Felhívta a figyelmet, hogy a delta variáns 60 százalékkal fertőzőbb a brit mutánsnál. A múlt heti szennyvízből nyert adatok is azt jelzik, hogy "a negyedik hullám küszöbén vagyunk".  Elsősorban Budapesten, Szegeden mértek nagyobb koronavírus-koncentrációt, de az országos átlag is növekszik, már azon a szinten van, mint a második hullám küszöbén –  mondta.

Segít tanácsokkal a háziorvos

Aki a védőoltás mindkét dózisát felvette, annak kevésbé kell tartania a negyedik hullámtól, akik még nem, azok védtelenek.

 Ne ringassuk magunkat abban, hogy kialakul a nyájimmunitás!

  – emelte ki a tiszti főorvos.

Ha minél több ember válik védetté, akkor fog csökkenni a fertőzésszám

– tette hozzá. 

Magyarországon bárki kérhet harmadik oltást, aki több mint négy hónapja kapta meg a második dózist, de erről érdemes a háziorvossal konzultálni. A tisztifőorvos a nem rizikócsoportba tartozók számára a vakcinák kétdózisú védelmét elegendőnek tartja. Elsősorban a krónikus betegeknek, immunhiányos betegeknek ajánlja a harmadik dózis felvételét, heterológ, más más technológiával készült vakcinával.

Péter az ötszázból az egy

A Bors talált az 500-ból egy olyan embert, aki megfertőződött a második dózis felvétele után. 

A 29 éves Péter múlt héten tapasztalt tüneteket: először azt hitte, hogy az ilyenkor szokásos allergia miatt tüsszög, vagy esetleg a klíma miatt fázott meg. Éjjelre viszont belázasodott, köhögött és nehezen kapott levegőt. Még ekkor sem gondolt arra, hogy covidos, hisz mindkét oltást megkapta. De mivel egy esküvőre volt hivatalos, jobbnak látta, ha elvégez egy otthoni gyorstesztet. 

 Sajnos pozitív lett, de legalább így nem adtam tovább senkinek

– mondta meglepődve. 

Azonnal felhívta a háziorvosát, aki megnyugtatta, hogy két oltás után egy hetes lázas betegségnél nagyobb baja nem lehet, de ha rosszabbul lenne, telefonáljon a rendelőbe.

– Bár még mindig elég cefetül vagyok, de ha ennél tényleg nem lesz rosszabb, nem kerülök kórházba, akkor kiegyezem egy ilyen lefolyással. Egyébként szokásos, vény nélkül kapható megfázás/influenza gyógyszereket szedek a tünetek enyhítésére, ezek többé-kevésbé be is váltak, a köhögést például érdemben csillapították, és lázam sem volt már egy napja – számolt be Péter jelenlegi állapotáról.

Áttörheti a nyálkahártya védelmét a delta

Dr.Prof.Tóth Sándor virológus a Borsnak elmondta miért lehetnek tünetek oltás után. 

Az oltások a véráramba kerülnek nem a nyálkahártyára, a nyálkahártyára így bekerülhet a vírus.

80-95%-ban nem lesznek panaszai a fertőzöttnek, ettől még egy-két tünetes eset még előfordulhat. Ennek az az oka, hogy ha a nyálkahártya védelmét áttöri a fertőzés, a véráramba kerülve reagál az immunrendszer az oltottaknál.

A láz, köhögés, nehézlégzés egy erősebb immunválasznak tekinthető ebben az esetben, de a vakcina a delta esetében is megakadályozza a fertőzés harmadik fázisát jelentő komolyabb szervi érintettséget, például a tüdőgyulladás kialakulását.

Az összes hazánkban alkalmazott oltás véd a kórházba kerüléstől, amennyiben a megfertőződés legalább az első oltás felvétele után négy héttel történik – magyarázta a virológus.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715050818
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715050818
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715050818
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715050818
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?