Aktuális

Elkapta a vágy: hevesen maszturbálni kezdett a szőke nő a börtönrandin

Bors

2021. augusztus 18. szerda 23:30

Eldurvult a börtönrandi.

A 38 éves Danielle Ferrero izgatottan készülődött a Flordiában található Charlotte County börtönbe, hiszen rég látta már a hűvösre került szeretőjét, a mindössze 25 éves Cody Thomas-t.

Az csak a helyszínen derült ki számára, hogy nem találkozhat személyesen a vágyott férfival, csak videóhívással kommunikálhatnak, a dutyi két különböző pontján.

Mivel Ferrero nagyon vágyott a szerető közelségére, az egy órán át tartó beszélgetés során egyszerűen képtelen volt ellenállni a vágynak. Hirtelen annyira úrrá lett rajta a szenvedély, hogy előkapta a mellét és mutogatni kezdte Cody-nak. Már ez elég meredek cselekedet volt, de történetünk főhősnője itt még nem állt meg, hevesen maszturbálni kezdett – írja a Daily Star.

Mivel a korhatáros akciót mindenki láthatta, Danielle gyakorlatilag úgy járt, mint a szeretője. Letartóztatták, és az sem kizárt, hogy ő is a rácsok mögé kerül.

További cikkek

Baleset

Kiderült, ki halt meg az M1-esen történt tragédiában

Pályázat

Tíz uniós pályázaton is ugyanazzal a technológiai fejlesztéssel vettek részt Cseh Katalinék

Ez is érdekelhet

astronet.hu

Kínai horoszkóp 2022: Nagyszerű lehetőségekre számíthatunk a Tigris évében

ripost.hu

Megrázó részletek derültek ki a jég alatt talált tatabányai tanár halála kapcsán

origo.hu

Jelentős támogatást kap az egyik vezető magyar mezőgazdasági vállalat

kemma.hu

Videón az ámokfutó: részegen okozott többes balesetet Tatabányán

nemzetisport.hu

MOB: elnököt választ a közgyűlés – élőben az NSO-n!

origo.hu

Újabb befektetést kapott az SDSYS, ezúttal a GB & Partners száll be a Hiventures mellett, összesen több mint 1,3 milliárd forinttal

mandiner.hu

Német magazin: Novák Katalin a megkeseredett, jobboldali populista személy pontos ellentéte

metropol.hu

„Nem kapok levegőt, kérlek, vigyázz a fiamra!” – sokkoló szavakkal búcsúzott az oltatlan apuka

origo.hu

Az ország, ahol a világ összes híres épületét lemásolták - galéria