Aktuális

Brutális támadás! 15 éves lányt erőszakoltak meg a strandon

Bors

Létrehozva: 2021.07.22.

Több száz fürdőző között történt a szörnyű tett, akik semmit sem vettek észre.

Forrás: The Sun

Egy 15 éves lányt erőszakolt meg egy 17 éves fiatal a bournemouth-i strandon vasárnap délután, a rendőrség viszont csak most számolt be az esetről.

A vétlen áldozat labdával játszott a vízben a barátaival, amikor egy tini fiú elé repült a játékszer. A fiú visszadobta a labdát a csapatnak, majd beszélgetni kezdett a lánnyal.

Egy óvatlan pillanatban pedig behúzta őt a tengerbe, és megerőszakolta.

Ráadásul úgy, hogy a strand dugig volt emberekkel.

Az elkövetőről úgy tudni, hogy 17 éves, Birminghamben él, valójában pakisztáni származású, cserzett bőrű, rövid, sötét és frissen nyírt frizurát hordott. 152-170 centi magas, izmos testalkatú, fekete vagy szürke úszónadrágot viselt.

A térségi nyomozó felügyelő, Wayne Seymour elmondta: teljes mértékben támogatják az áldozatot, miközben vizsgálódnak az eset kapcsán.

– A strand az esemény kapcsán nagyon forgalmas volt, ezért kérek mindenkit, aki a tanúja lehetett a borzalmas tettnek, vagy látta az elkövetőt, jelentkezzen – kérelmezte a nyomozó.

Az erőszaktevőt nagy erőkkel keresik a rendőrök.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715072417
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195741_auto_resized.png
metropol.hu

Tóth Gabinak kellett megmentenie Vera koncertjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715072417
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715072417
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715072417
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715072417
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?