Igazi hős: A halál torkából mentette ki apukáját és kishúgát a tündéri hétéves kisfiú – videó

Igazi hős: A halál torkából mentette ki apukáját és kishúgát a tündéri hétéves kisfiú – videó

csónak
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 02. 00:00
Másfél kilométeres távot úszott le a kisfiú, ezzel megmentette a testvérét és apukáját is.
Bors

Pecázni indult édesapjával és négyéves húgával a kis Chase Poust. A tündéri hétéves kisfiú és családja a jacksonville-i Saint Johns folyón horgonyoztak le, majd szokásukhoz híven a gyerekek a csónakba kapaszkodva pancsoltak, amíg apjuk horgászott.

Ám ekkor megtörtént a baj.

Az úszómellényben lévő Abigail véletlenül elengedte a csónakot, majd elsodorta a víz.

Olyan erős volt az áramlás, hogy a húgom nem tudott rendesen kapaszkodni és elvitte a víz. Ezután én is elengedtem a csónakot és megpróbáltam elkapni számolt be élményeiről Chase, majd hozzátette:

Nagyon féltem.

A kisfiú ekkor fennakadt valamiben, ám addigra édesapjuk is a vízbe ugrott, hogy kimentse a gyerekeket.

Megmondtam nekik, hogy nagyon szeretem őket. Nem tudtam, mi lesz ennek az egésznek a vége… – mondta Steven Proust.

A férfi ekkor megkérte a fiát, hogy ússzon ki a partra, és hívjon segítséget, addig ő Abigail után úszik. A kisfiú szót fogadott, és úszni kezdett a part felé.

Hosszú utat tett meg

A kis Chase több mint másfél kilométert tett meg a vízben, közben többször is a hátán lebegve sodródott, mivel szörnyen fárasztó volt a folyamatos úszás. A partra érve a legközelebbi házhoz rohant, ahol segítséget kért, mire a helyi hatóságok a több mint egy órás keresést követően ráleltek a kisfiú apjára és húgára is.

Itt vagyunk. Isten megkegyelmezett, ezért itt vagyunk. Ez a kisember megmentett minket… – magyarázta könnyeivel küszködve az édesapa.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.