Aktuális

Nyitnak a fürdők - Erre készüljön, ha csobbanást tervez!

Bors

Létrehozva: 2021.05.04.

<p lang="en-US">Május 1-jén, szombaton – a 4 milliomodik beoltott után – a hazai fürdők is megnyithatták kapuikat. Fontos azonban, hogy csak védettségi kártyával lehet őket látogatni, valamint néhány óvintézkedés még mindig életben van, amit be kell tartani.

Forrás: Vas Népe/Pajor András

Szigorú szabályok mellett ugyan, de ismét mehetünk strandolni, úszni a hazai fürdőkbe. Legalábbis azok a 18 éven felüliek, akik felvették már az első koronavírus elleni oltásukat, és megkapták a védettségi kártyájukat, mert a belépés során ez az első, amit elkérnek a kasszánál – természetesen a személyi igazolvány és a belépő ára mellett.

18 év alattiaknak nem kell kártya

A 18 év felettiek magukkal vihetik védettségi igazolvánnyal nem rendelkező, 18 éven alatti hozzátartozójukat – ám ezzel sem érdemes trükközni, mert ezt is ellenőrzik a bejáratnál, kérnek ugyanis diákigazolványt. Ha azonban valaki szakrendelésre megy, és beutalóval rendelkezik, akkor neki sem kell védettségi kártya. A kártyák ellenőrzését követően következik még egy testhőmérés a belépés előtt.

A papucs és a tus kötelező!

A papucs viselése és a tusolás a medencézés előtt korábban is kötelező volt a legtöbb fürdőben, azonban a járvány-helyzet kialakulása óta mindenhol szigorúan megkövetelik és ellenőrzik is. Sőt, olyannyira, hogy papucs nélkül be sem engedik a látogatókat.

Az idegeneknek távolságot kell tartani

A távolságtartásra is felhívják az üzemeltetők a figyelmet: a pénztárak előtt, a büféknél ezt felfestett jelek is segítik, de a medencében úszás közben, valamint a parton, napozás közben is arra kérik a látogatókat, hogy idegenekkel tartsanak távolságot.

Beltérben maszkot kell viselni

Belépéskor valamint a fürdő belső tereiben kötelezően maszkot kell viselni – hívják fel a figyelmet az üzemeltetők, majd hozzáteszik: ez alól kivételt képez ha éppen úszunk, szaunázunk, vagy gőzfürdőzünk.

A belépőórákat is fertőtlenítik

A nyitás előtt természetesen A-tól Z-ig kifertőtlenítették a fürdőket: a medencék vizét két óránként ellenőrzik, a belépéshez használt órákat is minden használat után áttakarítják. A forgalmasabb látogatóterek legalább óránként, a medence-, illetve lépcsőkorlátok, vízbe jutást segítő eszközök 30 percenként kerülnek fertőtlenítésre. A vendégek részére alkoholos kézfertőtlenítő szert és helyes kézmosásról szóló tájékoztatókat is kihelyeztek.

A csoportos oltások megszervezésének köszönhetően is a fürdődolgozók több mint háromnegyede rendelkezik védettséggel.

A gyógyvizes kúrák is igénybe vehetők

Május 3-tól újra igénybe vehető a NEAK által támogatott gyógyvizes gyógymedence szolgáltatások is. A korábban felírt kúrákat lehet folytatni, azokat nem szükséges újra felíratni. De fontos, hogy kizárólag előre egyeztett időpontban lehet élni ezekkel a lehetőségekkel, erre érdemes figyelni.

Így nyitnak a budapesti fürdők

Budapesten első lépcsőben a Széchenyi, Gellért, Rudas, Lukács, Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitották meg kapuikat 2021. május 1-jén. Pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő. Végül június elejétől fogad vendégeket a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő. A fürdők pontos nyitva tartása az adott fürdő honlapján elérhető.

A belépők a koronavírus járvány kitörése előtti áron maradtak. Továbbra is lesz lehetőség gyermek, diák és nyugdíjas jegy, illetve komoly kedvezményeket nyújtó családi belépők megvásárlására. A korábban megvásárolt bérletek, ajándékutalványok érvényessége automatikusan meghosszabbításra kerül.

Bejuthatunk várakozás nélkül is!

A sorban állás elkerülése érdekében javasolják az új és korszerű online felületen történő belépők megváltását, mely a www.budapestgyogyfurdoi.hu oldalon érhetők el. Lehetőség van arra, hogy a mobil telefonra érkező QR kód segítségével a vendég várakozás nélkül áthaladjon a beléptető kapun. A jegyek online módon történő vásárlásának ösztönzése érdekében 10% kedvezményt biztosítanak a különböző jegytípusok vásárlásakor. Az akció visszavonásig érvényes. A fürdők területén, a korábbi gyakorlatnak megfelelően kizárólag bank- vagy feltöltőkártyával lehet fizetni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714972511
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714972511
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák