7 éven keresztül erőszakoltak gyerekeket – 29 fős pedofil bűnbandát kapcsoltak le

7 éven keresztül erőszakoltak gyerekeket – 29 fős pedofil bűnbandát kapcsoltak le

pedofilszervezet
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 14. 00:30
Legfiatalabb áldozatuk 13 éves volt.
Bors

29 embert vettek őrizetbe a napokban Angliából, miután a gyanú szerint a férfiak egy gyerekkereskedő hálózatot működtetettek Nyugat-Yorkshire megyében.

A férdiakat kiskorú sérelmére elkövetett nemi erőszakkal, bántalmazással, és emberkereskedelemmel vádolták meg. Áldozataik a rendőrség szerint 13 és 20 év közöttiek voltak, és az elkövetők a pedofil bűnügyeket 2003 és 2010 között követték el.

A bandát egy régóta húzódó felderítő akcióban leplezték le, a Mirror közölte is a 29 erőszaktevő nevét, a közös bennük, hogy mindannyian arab, illetve perzsa származásúak. Életkoruk pedig 35 és 64 év között van.

Az ügy első tárgyalási napjait július 7-9. között tűzték ki és az 29 gyanúsítottból 8-at ideiglenesen szabadlábra is helyeztek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.