Aktuális

Neked énekelek – gyereknapi adománygyűjtő gálaest a TV2-n

Bors

Létrehozva: 2021.05.04.

Május 30-án újra képernyőre kerül a TV2 CSR Hungary-díjas jótékonysági gálaestje, a Neked énekelek. A nagyszabású zenés műsorban ezúttal a koronavírus árváinak gyűjtenek majd és a legnagyobb hazai sztárok szórakoztatják a nézőket.

Tavaly, a koronavírus járvány első hulláma alatt láthatták először a nézők a TV2 műsorán a Neked énekelek című jótékonysági gálaműsort. Akkor közel 35 millió forint felajánlás gyűlt össze a koronavírus frontvonalában dolgozók számára. A TV2 Csoport a járvány kitörése óta fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet az összefogás jelentőségére ezekben az embert próbáló időkben. 2020-ban a kezdeményezést CSR Hungary-díjjal is elismerték. A díj legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a Magyarországon működő cégekre, vállalkozásokra és szervezetekre, akik már a XXI. század felelős és fenntartható üzleti modell és gazdaság meghonosítására törekednek. A műsort a „Legjobb CSR programért (Közös ügyek, közös felelősség) kategóriában hirdették ki győztesnek.

Felelős médiavállalatként a saját eszközeinket, erősségünket kihasználva szerettünk volna segítő kezet nyújtani azoknak, akik helyt álltak a vírus kitörésekor. A pozitív visszajelzések, nézőink, munkatársaink támogatása arra ösztönzött minket, hogy idén is képernyőre tűzzük a gálaestet, a legnagyobb sztárokkal. 

– nyilatkozta Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója.

Az idei adománygyűjtést gyermeknapon, azaz május 30-án tartják, a koronavírus árvái javára. A járvány harmadik hullámában sajnos többszáz gyermek vesztette el egyik, vagy mindkét szülőjét. Az ő megsegítésükre hívta életre Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a Regőczi István Alapítványt. A szervezet nagykorúvá válásukig segíti a gyermekeket, támogatja őket anyagilag, amíg szakmát, vagy diplomát szereznek.

A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács segítségével a felajánlások fogadása – a tavalyi műsorhoz hasonlóan – idén is a „Nemzeti Összefogás” vonalán, illetve számlaszámán történik.

A TV2 jótékonysági műsorában érkezett felajánlások teljes egészében az alapítványhoz kerülnek.

A csatorna felkérésére a legnagyobb sztárok mondtak igent, és több olyan produkciót is láthatnak majd a nézők, amik kifejezetten erre a televíziós műsorra készültek.

Színpadra lép mások mellett Leslie Mandoki, Demjén Ferenc, Miklósa Erika Balázs Jánossal közösen adja elő az Elindultam szép hazámból című népdalt, Janicsák Veca egy különleges technikának köszönhetően énekel duettet a nemrég elhunyt Balázs Fecóval. Palya Bea partnere ezen az estén Molnár Ferenc Caramel lesz a Csillagom című dalban. Horváth Charlie Tóth Verával énekli el Az légy, aki vagy című slágerét, Gryllus Dorka pedig Kulka Jánossal adja elő a Vigyázz a madárra című Demjén-szerzeményt. Az est során a nézők láthatják még az aranytorkú énekesnőket, Wolf Katit, Király Lindát és Tolvai Renit egy közös dalban, továbbá fellép Majka&Curtis Nikával, Tóth Gabi, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Bagossy Brothers, Pápai Joci és az Urban Verbunk, Radics Gigi és a Cotton Club Singers.

A neves művészek mellett további extra produkciók is színesítik a jótékonysági estet: a Séfek séfe csapatkapitányai, Vomberg Frigyes, Wolf András és Krausz Gábor a műsor ideje alatt a Séf asztala éttermében készítenek el egy különleges menüt, amire szintén licitálni lehet majd.

Hosszú idő után visszatér a képernyőre Várkonyi Andrea, aki örömmel vállalta a felkérést az est női műsorvezetőjeként, műsorvezetőtársai pedig Stohl András és Till Attila lesznek.

Neked énekelek - gyereknapi adománygyűjtő gálaest május 30-án, 18:55-től a TV2-n

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192727_auto_resized.jpg
origo.hu

Baloldali családból jött, és most hazament a baloldalra Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714988712
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714988712
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika