Aktuális

Mindenkit érintő, komoly változás jön a Facebookra és az Instagramra

Bors

2021. május 27. csütörtök 16:00

Viszlát, lájkok, egy kis csavarral.

Forrás: AFP

A Facebook hivatalos tájékoztatása szerint világszerte

debütált egy nagyon régóta kért és tesztelt funkció a Facebookon és az Instagramon, amivel elrejthetővé vált a posztokra érkező kedvelések száma. 

A változtatás célja, hogy a szolgáltatások nyomást vegyenek le az olyan felhasználók válláról, akik egészségtelen viszonyt ápolnak a mások által megosztott és a saját tartalmakra érkező kedvelések számával.

A hírfolyamban szembejövő posztok alatt ezentúl nem látszódik majd, pontosan hány lájkot kapott egy bejegyzés: csupán az, hogy valakinek tetszik, és még másoknak is. A felhasználók ugyanakkor természetesen megnézhetik, hogy a saját fotóikra hány kedvelést kaptak.

A fejlesztést egyébként már két éve tesztelték, és a következő hetekben fokozatosan fog megjelenni az egész világon a mobilos, illetve az asztali felületen is. Így ezentúl mindkét alkalmazásnál beállíthatjuk, hol szeretnénk elrejteni a kedvelések számának láthatóságát: csak a saját bejegyzéseinknél, vagy minden más fiók esetében.

(via)

További cikkek

Gyász

Édesanyja karjai között hunyt el az újszülött kislány

Horror

Gyomorforgató, mi került elő a férfi fagyasztójából, még a rendőrök is rosszul lettek

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: 24 év után jutottak ki, pont nélkül zártak – lemondott a kapitány

metropol.hu

Ez gyors volt! Kulcsár Edina már a nevét is megváltoztatta

origo.hu

A sünök miatt jött létre a rengeteg ember halálát okozó szuperbaktérium

nemzetisport.hu

Arsenal: közös megegyezéssel távozik a védő – hivatalos

origo.hu

Ezek a világ legfényűzőbb börtönei - galéria

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 19.: az Oroszlán megmutatja az igazságot, a Vízöntő jelet kap

vg.hu

Koronavírusban elhunyt az énekesnő, aki szándékosan fertőzödött meg

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Kell egy kis idő, hogy ezt feldolgozzuk – Bánhidi Bence

origo.hu

Így szerezték meg jogosítványukat apáink, nagyapáink - galéria nosztalgiázóknak