Aktuális

A Bors megtudta: Eltávolodott egymástól Vajna Timi és imádott nagyija

Bors

Létrehozva: 2021.03.10.

Míg korábban elválaszthatatlan volt nagymama és unokája, addig mára alig beszélnek. A Bors kiderítette, mi történt Vajna Timi és Marika néni között.

Forrás: Bors, YouTube

Egy évvel ezelőtt Vajna Timi legfőbb bizalmasa még a nagymamája volt, aki mindig ott állt mellette. Andy Vajna halála után is sokáig ő támogatta a gyászoló örökösnőt, sőt, az üzleti döntéseiben is a nagyi véleménye nyomott a latba. A fiatal, jóképű milliomos fiú, Zoli közeledésével azonban Marika egyre inkább a háttérbe szorult. Mára pedig nagymama és unokája nagyon eltávolodott  egymástól...

– Sajog a lelkem, mert Timi hiányzik nekem. Ő az első szülött unokám, és ezzel szerintem sok mindent elmondtam… Utoljára ősszel találkoztunk, mikor a dédunokám megszületett, azóta nem láttam. Néha e-mailezünk, de nem nagyon keres, megorrolt rám, mert én bizony nem kertelek, kimondom, amit gondolok – árulta el a Borsnak Marika.

Hogy mi okozta Timi és nagymamája eltávolodását, és hogy a nagyi mit nem nézett jó szemmel, a Bors csütörtöki lapszámában és a BorsOnline-on olvashatja.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek