„Ruha nélkül maradtunk, mindenünk odalett” – Gyerekeivel a kezében menekült az anya az égő házból Csökmőn – Videó

„Ruha nélkül maradtunk, mindenünk odalett” – Gyerekeivel a kezében menekült az anya az égő házból Csökmőn – Videó

család
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 19. 21:10
A lángok pillanatok alatt felemésztették a család csökmői otthonát és vele együtt mindenüket.
Bors

Két kisgyerekével a kezében menekült az égő házból egy édesanya Csökmőn, Hajdú-Bihar megyében. Az ötéves kisfiú és kétéves kishúga épp felébredt, amikor a lángok felcsaptak és csak annyi idejük maradt, hogy kiszaladjanak a házból édesanyjukkal.

A tűzoltók hiába értek ki gyorsan és fékezték meg a lángokat, a családnak mindene odalett. A ház most lakhatatlan, a család rokonokhoz költözött. Az egykori otthonból nem maradt más, mint lyukas tető, kormos falak és porig égett bútorok.

Az édesanya éppen teregetett, amikor meghallotta, hogy felrobban az egyik égő, majd szikrázni kezdett egy konnektor és pillanatok alatt mindent beborítottak a lángok.

Gyorsan a két kisgyereket megfogtam a honom alá vettem és kiszaladtam velük. Visszajöttem, de már nem lehetett bejönni. Égett minden – emlékezett vissza a borzalmas pillanatokra az édesanya.

Ruha nélkül maradtunk, semmi nélkül, mindenünk bent égett a házba. Nem tudom, hogy mihez kezdjünk

– tette hozzá a megtört édesanya, akinek lakhatatlanná vált házának felújítására sincs pénze.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.