Mire megtalálták a felesége fagyasztóba rejtett holttestét, a férfi már Kínában járt

Mire megtalálták a felesége fagyasztóba rejtett holttestét, a férfi már Kínában járt

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 11. 23:00
A gyilkoság után három nappal találták csak meg a nő holttestét.
Bors

A nőnek azért kellett meghalnia, mert elmondta a férjének, hogy szeretne elválni tőle. A Sydney külvárosában élő párocska szomszédai értesítették a rendőrséget, hogy furcsa zajokat és sikításokat hallottak a lakásukból. A rendőrök ki is mentek, kicsit járőrözgettek a ház körül, mivel viszont később már nem hallottak semmi gyanúsat, el is mentek. Mindez 2020 november 24-én éjfél körül történt.

Másnap a nő főnöke kapott egy üzenetet tőle, hogy néhány hétig nem szeretne bemenni dolgozni.

Amikor a főnök felhívta, hogy utánakérdezzen a dolognak, a nő férje, Haoling Luo vette fel a telefont, és azt mondta, hogy Chan Chen nem tud a telefonhoz jönni.

A férfi még aznap vett egy nagyobb fagyasztóládát, és abba tette a nő holttestét. Luo már aznap szeretett volna Kínába repülni a gyerekekkel, de rossz idő miatt az utat lemondták, úgyhogy

az éjszakát a lakásban kellett tölteni a felesége holttestével.

Másnap aztán sikerült elhagyniuk Ausztráliát, és miután megérkeztek Kínába, Luo állítólag rögtön bevallotta a felesége apjának a gyilkosságot, sőt még aznap, november 27-én a férfi küldött egy hangüzenetet az egyik kollégájának is, hogy kicsit megzavaradott néhány nappal ezelőtt, és megölte a feleségét egy veszekedés közben.

A rendőrök ezután megtalálták a holttest, rengeteg vérmintát, ujjlenyomatot, szóval teljesen kétségtelenné vált a brutális gyilkosság elkövetőjének kiléte. A nőt egyébként háromszor szúrta mellkasba a férfi. Mint kiderült,

Luo 2019 óta küzdött skizofréniával, azt hitte, hogy folyton lehallgatják, és hogy vadásznak rá.

(via innen)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.