Dr. Rusvai Miklós szerint a lazítások feltételei virológiai szempontból az alábbiak: érjék el a járványtani statisztikák a szeptemberi szintet, a vakcinaszállítmány legyen folyamatos és legyen legalább a lakosság 25 százaléka, vagyis 2,5 millió ember beoltva.
– Azt gondolom mindez nem álom. Ha minden jól megy, ez március-áprilisra elérhető lesz. Persze ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy előtte ne lehetne nyitni, azonban ettől hamarabb kockázatosabb a nyitás
– magyarázta Dr. Rusvai.
A kormány azonban nem csak egészségügyi, hanem gazdasági szempontból is mérlegel.Véleményem szerint a gazdaság élénkítése miatt a „csiki-csuki” is egy jó lehetőség, hiszen a járványügyi szakemberek figyelmeztetésére azonnal vissza lehet zárni, ha baj van, de időnként a gazdaságnak is szüksége van fellélegzésre
– mutatott rá a szakember.
A virológus szerint ha nem veszik fel elegen az oltást, hogy az ország elérje a nyájimmunitást, és az ország kinyit, onnantól kezdve mindenkinek egyéni felelőssége beoltatnia, hiszen erre bárkinek lehetősége volt önkéntesen és ingyenesen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.