2020-ban a TV2 volt a legnézettebb csatorna, a csatornacsaládok versenyét pedig a TV2 Csoport nyerte

2020-ban a TV2 volt a legnézettebb csatorna, a csatornacsaládok versenyét pedig a TV2 Csoport nyerte

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 06. 15:25
2020 sikeres év volt a TV2 számára, hiszen teljes napon mind a három kiemelt korcsoportban – 18-59, 18-49 évesek és a teljes lakosság körében is - a TV2 csatornát választotta a legtöbb néző, így megelőzte fő konkurensét, az RTL Klubot. Az éves átlagokat tekintve a 18-59 és a 18-49 évesek esetében is 2001 óta a 2020-as év volt az első, amikor a TV2-nek sikerült felülkerekednie a legnagyobb riválisán, és így az ország legnézettebb csatornájává vált.
Bors

A küzdelem szoros volt a két fő kereskedelmi csatorna között, de végül a TV2 a 18-59 évesek körében 0,2 százalékponttal tudott több nézőt megnyerni magának, mivel átlagosan 9,2 százalékos nézői részesedést ért el az RTL Klub 9,0 százalékával szemben (teljes nap). A fiatalabb korcsoportban még szorosabb volt a küzdelem, átlagosan a 18-49 éves nézők 9,0 százaléka választotta a TV2-t, míg az RTL Klubot 8,9 százalék*.

A portfólió zászlóshajója nagyban hozzájárult a csoportgyőzelemhez, hiszen 2020 teljes év átlag nézői részesedését tekintve a TV2 Csoport csatornáit választotta a legtöbb néző mind a három fő korcsoportban – a 18-59 éves nézők 23,6 százaléka, a 18-49 évesek 22,7 százaléka és a 4 éves vagy annál idősebb nézők 24,6 százaléka. A csoport ezekkel az eredményekkel magasan felülmúlta fő konkurensét, az RTL Magyarországot (teljes napon).

Számos sikerműsor járult hozzá ezekhez az eredményekhez. Már az év elején jól indított a TV2 csatorna, hiszen a 2019-ben indult Mintaapák 2020-ban is sok nézőt nyert meg magának. A tavasz nagy sikere volt a január 1-jén elstartoló Exatlon Hungary 2. évada, amely a 109 epizóddal átlagosan a 18-59 éves nézők 14,0 százalékát, a 18-49 éves nézők 15,4 százalékát nyerte meg magának, így többen választották esti szórakozásként, mint az RTL Klub azonos idősávját (13,4%; 12,8%). De a 2020 az Exatlon Hungary-vel is zárult, hiszen december 28-án elstartolt a 3. évad. A műsor jól indított, az első része 438 ezres nézettséget ért el a 18-59 éves körében, amivel a korcsoportban a nap legnézettebb műsora lett**. Még jobb eredményeket ért el a fiatalabb korosztályban, hiszen amellett, hogy a 18-49 éves körében is a nap legnézettebb műsora volt, a korcsoport nézőinek 19,2 százaléka választotta, jóval többen, mint az RTL Klub azonos idősávját**. Az évad további három epizódja is hasonlóan kiemelkedő eredményt ért el, és átlagosan mind a két korcsoportban magasabb közönségarányt tudhatott magáénak, mint az RTL Klub azonos idősávja.

Tavasszal, a hétköznapok mellett hétvégén is számos izgalmas műsorral találkozhattak a nézők, hiszen február 16-tól vasárnaponként volt látható a Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada, amely hét epizóddal a 18-59 évesek és a teljes lakosság körében is az átlag nézői részesedést tekintve nyerte az idősávjátŐsszel visszatért a műsor a 2. évaddal, és november 22-től vasárnaponként együtt izgulhattunk, hogy kit is rejt a maszk.

Ráfordulva az őszre, mind a két fő kereskedelmi csatorna a legjobb műsoraival jelentkezett, így nagyon kiélezett volt a verseny a nézők figyelméért. A TV2 először a hétvégét erősítette meg jelentősen, hiszen augusztus 30-tól vasárnap esténként megérkezett a Sztárban Sztár. Mindamellett, hogy a 18-59 évesek körében az évad átlag nézői részesedésben felülmúlta fő riválisának azonos idősávját, a szeptembertől novemberig tartó őszi időszakban a Sztárban Sztár lett a második legnézettebb műsor a november 8-i adásával***.

A szombatok is erősödtek, hiszen októberben megérkezett a Dancing with the Stars – Mindenki táncol. A tíz részes táncos show minden epizódja a 18-49 évesek körében az adott nap legnézettebb műsora lett, és a sugárzott részek átlagát tekintve 17,6 százalékos nézői részesedést ért el, amivel pedig 7,8 százalékponttal múlta felül az RTL Klub azonos idősávját (9,8%). A 18-59 éveseknél még nagyobb volt a különbség, 8,9 százalékpont (18,3% vs. 9,4%).

Az ősz nemcsak a hétvégék, hanem a hétköznapok megerősödéséről is szólt. November 15-én vasárnap nagy sikerrel indult a Farm VIP, és a hétköznapi epizódok is magas közönségarányt értek el az erős konkurens tartalommal szemben. A huszonegy epizód átlagosan a 18-59 éves nézők 15,0 százalékát, a 18-49 évesek 14,7 százalékát nyerte meg magának.

A TV2 csatorna nemcsak az Exatlon Hungary sikerének köszönheti az év végi eredményeinek erősödését, hanem a december 27-én dupla epizóddal debütáló Doktor Balatonnak is, ami 2020-ban átlagosan 18,2 százalékos közönségarányt ért el a 18-59 évesek körében, így 8,7 százalékponttal felülmúlta az RTL Klub azonos idősávját (9,5%).

Ezeknek a műsoroknak is köszönhetően, októbertől decemberig egyre kiélezettebbé vált a verseny a két fő kereskedelmi csatorna között, egyre jobban közeledett a TV2 és az RTL Klub teljesítménye egymáshoz, míg végül decemberben a TV2 csatorna mind a három fő korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+) legyőzte fő riválisát (Teljes nap).

A sikerhez hozzájárultak a hírműsorok is, amelyek jó eredménnyel zárták a 2020-as évet. A 4 éves vagy annál idősebbek körében az este 18:00 órakor kezdődő Tényeket átlagosan a nézők 21,4 százaléka, az azt követő Tények Pluszt pedig átlagosan a nézők 16,6 százaléka választotta, amivel mind a két műsor megnyerte idősávját az RTL Klubbal szemben. A hétköznap reggeli Mokka és a Mokkacino sikere is töretlen volt 2020-ban, hiszen a Mokka átlagosan 2020-ban a 18-59 éves nézők 14,5 százalékát, a Mokkacino pedig 8,8 százalékát nyerte meg magának, ezekkel magasan felülmúlva az RTL Klub azonos idősávját.

A siker a kábelportfólióba tartozó csatornák esetében is kimagasló, hiszen 2020-ban átlagosan a TV2 Csoport kábelcsatornái összesen magasabb nézői részesedést értek el a kiemelt korcsoportokban (A18-59, A18-49, A4+), mint az RTL Klub kábelportfoliója (Teljes nap). A TV2 kábelcsatorni közül a legjobban a Mozi+ (3,9% SHR), a Prime (2,7% SHR) és a Super TV2 (2,6% SHR) teljesített. A TV2 Csoport legújabb filmcsatornája, a 2019. február 17-én indult Moziverzum, 2020-ban erősödött a 2019-es eredményéhez képest, hiszen tavaly már 1,2 százalékos átlag nézői részesedést tudott elérni a 18-59 éves korcsoportban.

*2020.01.01-12.31. időszakra vonatkozó átlag SHR%, All Day, Célcsoport: A18-59, A18-49
**Toplista: A Nielsen által program szinten mért csatornák összes 10 percnél hosszabb műsora, AMR szerint, 18-59 és 18-49 évesek 2020.12.28.
***Toplista: A Nielsen által program szinten mért csatornák összes 10 percnél hosszabb műsora, AMR szerint, 18-59 és 18-49 évesek; 2020.09.01-11.30.

Live + As live adatok
Forrás: Nielsen Közönségmérés/TV2 Kutatás

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.