Vásárlás előtt több dologra is oda kell figyelni, hogy elkerüljük az átveréseket.
– Ha bármilyen webáruházból szeretnénk vásárolni, mindig nézzük meg, hogy vannak-e a honlapjukon általános szerződési feltételek. Ez egy nagyon unalmas dolog, de rögtön az elején kiderül, hogy ki vagy mi annak a webáruháznak az üzemeltetője – mondta a Borsnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
– A kormánynak van egy fogyasztóvédelmi oldala, amin megtekinthető, hogy melyek azok a webáruházak, amik súlyos hibákat követtek el. Ha problémás volt, akkor onnan inkább ne rendeljünk – figyelmeztetett Vámos György.
Erre figyeljen!
– Fontoljuk meg, hogy ha külföldről vásárolunk valamit, akkor bármilyen probléma adódik, a reklamáció sokkal nehezebb. A tizennégy napos elállási lehetőséget, ami az Európai Unión belül kötelező, és az áru átvételétől számít, sokkal nehezebb elintézni.
– Az áru megérkezésénél meg kell nézni, hogy ott vannak-e a jótállással kapcsolatos bizonylatok, mert azokat az áruval együtt meg kell kapnunk.
– Nem szabad elfogadnunk, ha az akcióra hivatkozva rövidebb jótállási időt vagy kevesebb garanciális szolgáltatást kínál az eladó.
– A csomagolásnak épnek kell lennie. Győződjünk meg arról, hogy a csomagban benne van-e minden tartozék, például egy háztartási gépnél.
– Ne dőljünk be az akciósan hirdetett áraknak! A közösségi oldalak világában ennek nagyon egyszerű utánanézni. Be kell ütni a termék nevét, és megnézni, hogy egy másik oldalon milyen árral kínálják ugyanazt. Ha az akciós ár az egyikben ugyanaz, mint a másiknál akció nélkül, akkor az legyen gyanús. Ezt megtehetjük akkor is, ha áruházi vásárlást választunk. A legtöbb áruháznak az ajánlata fent van a saját honlapján, az összehasonlítást ott is elvégezhetjük.
– Figyeljünk arra, hogy bruttó árakat tüntettek-e fel – ami egyébként kötelező –, és arra is, hogy a kedvezmény csak a törzsvásárlókra vagy hűségkártyával rendelkezőkre vonatkozik, vagy mindenkire.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.