Jól vagyok! - mondta a koronavírusos 19 éves, pár órával később szülei szeme láttára halt bele a betegségbe

Jól vagyok! - mondta a koronavírusos 19 éves, pár órával később szülei szeme láttára halt bele a betegségbe

gyerekhalál
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 23. 16:00
Bors

A szintén megfertőződött szülei szeme láttára hunyt el az a koronavírusos 19 éves fiú, aki a kórházba indulás előtt még elmondása szerint teljesen jól érezte magát. Állapota azonban rohamosan romlott, és belehalt a betegségbe. Most pénz gyűjtenek a temetésére.

A tehetséges angol birkózó Cameron Wellingtonnak november 10-én lett pozitív a koronavírus-tesztje. S bár ekkor még teljesen jól érezte magát, órákkal később már kómában feküdt az intenzíven, majd a szintén fertőzött szülei szeme láttára elhunyt.

Először a férjemnek fertőződött meg, majd Cameron és én tüneteket produkáltunk, másnap pedig nekünk is pozitív lett a tesztünk

- idézi a DailyStar az anyukát. 

Cameron azt mondta, jól van, de én láttam rajta, hogy nem. Felhívtam az orvosát, aki azt mondta, vigyem be a kórházba.

A fiú nem sokkal később már légszomjjal küzdött, majd lélegeztetőgépre kellett tenni, sőt kómába esett.

Arra kértek minket, menjünk vissza a kórházba. Védőfelszerelésben, maszkban és kesztyűben még ott tudtuk lenni mellette pár órát, mielőtt végleg elment

- mesélte a megtört szülő.

A 19 éves fiú temetésére most a GoFundMe nevű adománygyűjtő oldalon gyűjtenek pénzt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.