Távoktatásban is javított a jegyein a legtöbb gyerek

Távoktatásban is javított a jegyein a legtöbb gyerek

távmunka
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 11. 22:15
A koronavírus-járvány teljesen átformálta azt a megszokott világot, amiben az emberek eddig éltek. A legnagyobb változást kétség­kí­vül az oktatásban hozta.
Bors

Az ország néhány hét leforgása alatt felzárkózott, s ma már szinte mindenki gond nélkül veszi a digitális oktatás okozta akadályokat. Sőt! A Bors által megkérdezett gyerekek mindegyike javított a jegyein, és kifejezetten élvezik az új oktatási formát.

Luca online hegedül

– Az első napokban a gyerekek és a tanárok is az új platformokkal ismerkedtek, de néhány hét alatt mindenki belerázódott – magyarázta Györgyi, aki pedagógusként és szülőként is megélte a változást.

Györgyi szerint az átállás már most látványos, hiszen rengeteget fejlődött a gyerekek digitális felkészültsége.

Luca rendkívül élvezi a otthoni tanulást.

–Nagyon jó, hogy itthonról ta­nulunk, így az edzésre, a hegedűre és a szabadidős tevékenységekre is sokkal több időm jut. Az elmúlt időszakban még a je­gye­im is jobbak lettek – sorolta a távoktatás előnyeit Luca.

Kira programot váltott

– Az átállás volt a legnehezebb, hiszen ezelőtt nem kezeltük azokat a programokat, amiknek a használata most már mindennapos – világított rá Gabriella.

Mint mondja, Kirának a matematikával gyűlik meg leginkább a baja, de ennek ellenére 4,5-re sikerült feltornáznia az amúgy is szép 4,1-es átlagát.

Hajni ma besétált a lánya órájára

– Sokkal jobban oda kell figyelnem, mert nemegyszer fordult már elő, hogy besétáltam a lányom órája közepén – mesélte nevetve Hajni, aki azt is elmesélte, hogy lánya most többet segít a házimunkában.

– A jegyeim javultak, lelkesebb vagyok a digitális feladatokban. Vannak vicces helyzetek is ebben az oktatási formában, hiszen előfordult már olyan is, hogy a tanárnál mondat közben szakadt meg az internetkapcsolat – mesélte mosolyogva Betti, aki harmadikos gimnazista, és leginkább a barátai hiányoznak neki.

Dani élvezi a távoktatást

Dani szerint több előnye is van a digitális oktatásnak.

– Élvezem, hogy egy órával többet lehet aludni, mert csak fél kilenckor kell a géphez ülni – mesélte Dani.

– Az órákat fel lehet venni, ezért ha valamit nem értek, azt vissza tudom nézni. A többiek viszont hiányoznak, ezért tanítás után gyakran még csevegésben maradunk egy ideig.

Segít a kisebbnek

A Budapesten élő kétgyermekes Adrienn amondó: a digitális oktatás bevezetése egyértelműen pozitív hatással van a gyermekei tanulmányi eredményeire.

– Két gyerekem van, Kristóf 12 éves, Dóri pedig 10. A digitális oktatás szuperül megy nekik, nagyfokú önállóságra neveli őket. Mostanában Kristóf egyre többet segít Dórinak, aki így még az átlagán is javított – büszkélkedett az anyuka.

Kapcsolódó jegyzetünk ide kattintva olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.