Aktuális

Csütörtöktől korlátozza a Tesco a beengedhető vásárlók számát

Bors

Létrehozva: 2020.04.08.

Fontosnak tartja a Tesco a vásárlók és a munkavállalók biztonságát, ezért csütörtöktől az áruházakban egy időben csak „előre meghatározott számú vásárló tartózkodhat" – írják közleményükben. 

A cég a koronavírus-fertőzés miatt több intézkedést is bevezetett, melyeknek célja a vásárló és munkavállalók védelme.

Mint írják, az egyes áruházakban már mai is működő intézkedés szerint egy időben az áruház alapterületéhez képest annyi ember tartózkodhat bent, ahány biztonságosan be tudja tartani a 2 méter távolságot egymás között. A pontos létszám így áruházanként változó.

A vásárlószámot egy applikáció segítségével az üzletek bejáratánál a Tesco munkatársai követik és ellenőrzik. A vásárlók – a más szolgálatóknál, mint például gyógyszertáraknál, postáknál már bevált gyakorlatot követve – minden esetben az épületen kívül fognak sorban állni, a biztonságos távolság megtartásával.

Azon áruházaknál, ahol több bejárat is van, csak egyet lehet majd használni, így a belső üzletsorral is rendelkező áruházak esetében az épületben tartózkodók létszáma lesz a mérvadó. 

Az új intézkedés a 65 éven felettiek védelme érdekében a nekik fenntartott vásárlási időszakra is vonatkozik: 9 és 12 óra között az áruházlánc munkatársai mind a létszámot, mind az életkort ellenőrzik.

Index.hu

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek