Happy Birthday - Boldog születésnapot kívánt Donald Trump Kim Dzsong Unnak

Happy Birthday - Boldog születésnapot kívánt Donald Trump Kim Dzsong Unnak

Donald Trump
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 10. 11:07
Boldog születésnapot kívánt a héten Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek - mondta el újságíróknak pénteken a dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.
MTI

 Csung Jui Jong a héten Washingtonban éppen Kim Dzsong Un születésnapján találkozott Trumppal, aki emlékezett az évfordulóra, és azt kérte a szöuli tanácsadótól: Mun Dzse In dél-koreai államfő tolmácsolja majd születésnapi jókívánságait az észak-koreai vezetőnek.

Csung Jui Jong amerikai útjáról hazatérve elmondta: az üzenetet már továbbították is Észak-Korea felé a megfelelő csatornákon.

Kim Dzsong Un január 8-án született, de nem lehet pontosan tudni, hogy 1982-ben, 1983-ban vagy 1984-ben. A hivatalos közlés szerint 38 éves, 1982-ben született, ami egybeesik a Kim-dinasztiát megalapító Kim Ir Szen születésének hetvenedik, és édesapja Kim Dzsong Il születésének negyvenedik évfordulójával, ám a dél-koreai szakértők szerint a jelenlegi diktátor valójában egy évvel később született.

Amerikai szakértők ezt is vitatják, mert úgy vélik, hogy Kim Dzsong Un 1984-es születésű.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.