A szökés veszélyére, s arra tekintettel, hogy a bűncselekmény nyomainak eltüntetésére is törekedett, elrendelték a letartóztatását tegnap annak az albertirsai férfinak, aki négy hónappal ezelőtt megölte, majd a házuk melletti épületben elásta szerelmét.
Ahogy arról beszámoltunk: az 56 éves P. Zoltán az élettársa eltűnése után eljátszotta, hogy aggódik, s K. Éva hozzátartozóinak még „segített” is a kutatásban. A nyomozók végül kutyák segítségével bukkantak rá a tetemre, Zoltánt pedig három napja Budapesten elfogták.
Az ügyészség közlése szerint Zoltán egy családi veszekedés után a házukban ölte meg Évát. A nő ugyanis közölte vele, hogy el akarja hagyni, ezért a gyanú szerint a férfi egy zsineggel megfojtotta. Aztán Zoltán elásta a holttestet, majd azt a látszatot keltette, mintha a 42 éves élettársa elköltözött volna.
– Elismerte a bűncselekmény elkövetését, de annak szándékosságát tagadta – mondta a Borsnak a férfi kirendelt védője, dr. Czibor Zsuzsanna.
Információink szerint Zoltán egy olyan zsineggel fojtotta meg áldozatát, amivel a függönyt, vagy a kukás zsákot is összekötik. Az eszköz először a nő kezében volt. Kihallgatásán pedig arról beszélt, hogy aznap abban a hitben ment el otthonról, hogy a párja „csupán” elájult. Amikor észlelte a halálát, akkor „kétségbeesésében” cselekedett.
– Elmondása szerint azért nem jelezte a történteket, mert szerette volna a felnőttkorú gyermekeit és unokáit előbb anyagi biztonságban tudni – tette hozzá az ügyvéd.
Ha bebizonyosodik a bûnössége, a férfi tettéért 15 évet is kaphat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.