Az apróbb megfázások erősítik a gyerek immunrendszerét

Az apróbb megfázások erősítik a gyerek immunrendszerét

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 12. 10:30
Már több mint egy hete tart az iskola. A szülők, ha nem is vallják be, egy kicsit fellélegeznek, hogy nem kell egész nap figyelni a gyerekre, napközben jó helyen van. Vagy mégsem? Ősszel nem csak a tanítási időszak veszi kezdetét, a náthaszezon is beindul.
H. R.

Reggel 10, délben 21-23 fok

Reggel már elkél egy kabátka, míg napközben legszívesebben rövidnadrágban rohangálnának a kicsik az udvaron. Ebben az időben a legnehezebb eltalálni a helyes viseletet. A legjobb, ha rétegesen öltözteti fel gyerekét, nem hagyja, hogy maga válassza ki aznapra a ruhát. Ha nagyon nem megy, folyamodjon cselhez! Kompromisszumos megoldásként megbeszélheti gyermekével, hogy ab­ban a szettben megy el, amit ön állít össze, de délután, ha jó idő van, átveheti az általa ki­választottat. 

Érdemes feleleveníteni a tisztálkodási szabályokat is, hogy mosson kezet, amikor beért az iskolába, óvodába és átöltözött. Tegye ugyanezt akkor is, amikor visszatérnek az udvarról, étkezések előtt és után. A fertőzések elkerülése érdekében a mosdó használta előtt is érdemes leöblíteni a mancsot, nem csak utána.

A közösségnek előnye is van

Nem csak a változékony idő a felelős a beteg gyerekek számának drasztikus megemelkedéséért. A közösségekben sokkal könnyebben terjednek a kórokozók. Elég csak egy lurkó, aki hordoz néhány fertőzést és kidől a fél osztály.

– Azok a betegségek, amik nem igényelnek antibiotikumos kezelést, gyors lefolyásúak, valójában még hozzá is járulnak az immunrendszer fejlődéséhez  – vallja dr. Bense Tamás családorvos.

Az ilyeneken pár nap alatt átesik a gyerek. A gyógyulásban segíthet egy kis plusz C-vitamin. Esetleg ha nehezen kap levegőt, orrspray-t is bevethet. Amikor nincs komoly baja a gyereknek, akkor nem is érdemes elmenni az orvoshoz, mert a rendelőben lehet, hogy csak még több fertőzést szed össze. – Olykor még a családok előnyére is válhat egy-egy idősebb gyerek megbetegedése, ha van kisebb testvér is, aki még nem feltétlenül jár közösségbe, mivel a kicsi idősebb korára, mire például iskolába kezd járni, már találkozik jó pár fertőzéssel, és kialakul a szervezetében a védelem – magyarázza a doktor. 

D-vitamint egyen a család!

A borongós időszak alatt gyakrabban fordul elő a D-vitamin-hiány, ezért ősztől tavaszig érdemes étrendkiegészítőt szednie az egész családnak, vagy olyan ételeket ennie, amikben megtalálható. Ilyen például a hal, a gomba, a tojás, a sajt. Egyoldalú táplálkozás mellett más nyomelemek is hiányozhatnak, ami miatt szintén fogékonyabb lehet valaki a megfázásra. Ha gyermeke sápadt, fáradékony, gyakran fáj a feje, szédül, étvágytalan, lehet, hogy nem kórokozók állnak a háttérben, hanem a vashiány. Ilyen esetben kell a vérvétel.

Mikor forduljunk mindenképp orvoshoz?

Vannak időszakok, amikor semmilyen megelőzés, otthoni kezelés nem válik be, és elkerülhetetlenné válik az igazi megbetegedés, ami miatt akár két hétre is ágynak dőlhet a gyerek. 

– Ha a tünetek nem múlnak el pár napon belül, és láz, hányás, hasmenés, szemváladékozás, esetleg fülfájás jelentkezik, akkor már orvoshoz kell fordulni, mert a probléma öszszetettebb – hívja fel a figyelmet a családorvos, kiemelve, hogy ezekben az esetekben már a doktor szabja meg, mennyi ideig kell otthon maradnia a gyermeknek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.