Egy csónakban eveznek

Egy csónakban eveznek

csónak
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 29. 17:00
Ezentúl a Duna teljes fővárosi szakaszán ellenőrzik a szemetelőket, a szabálytalan helyen fürdőzőket a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság járőrei. Na, nem egyedül, a fővárosi polgárőrökkel közösen járőröznek majd a folyón.
Bors

Rendhagyó közegben láttak munkához a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FRI) járőrei. A Budapesti Polgárőr Szövetség szakembereivel közösen motorcsónakokba szálltak, és a Duna teljes fővárosi szakaszán átfésülték a vízpartot. Ellenőrizték a Palotai sziget helyi jelentőségű védett területeit, illetve a nem, vagy gyalog csak nehezen megközelíthető részeket is. Természetesen a Margitsziget – a fővárosi önkormányzathoz tartozó - partszakasza is kiemelt figyelmet kapott, hiszen ott rengeteg turista pihen.

Az idegenforgalmi szezon végéig bárhol feltűnhet a FÖRI járőreiből és a polgárőrökből álló csapat. Céljuk a fürdőzési tilalmat megszegők, a folyón és a parton szemetelők, a vadkempingezők, a védműveket megrongáló graffitizők ellenőrzése, visszaszorítása, elriasztása.

A rendhagyóan együttműködés alapja, hogy a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület korszerű és megbízható motorcsónakokkal rendelkezik, amik vezetéséhez a polgárőreik megszerezték a jogosítványt. Így a FÖRI járőreivel együtt gyorsan és hatékonyan járőrözhetnek a folyón.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.