Aktuális

Szomorú hír: elpusztult a Budakeszi Vadaspark 17 éves mosómedvéje

Bors

Létrehozva: 2018.12.06.

A mosómedvék átlagéletkora a vadonban nagyjából 5 év, míg az állatkertekben élő példányok ennél sokkal hosszabb ideig is élhetnek: az ismert legidősebb mosómedve 22 évesen távozott, így a 17 évig élt Stikli megközelítette a kor-rekordot.

A Budakeszi Vadaspark pénteken adta ki közleményét, melyben szomorúan tudatja a hírt, miszerint a 17 éves Stikli névre hallgató mosómedve november 30-án örök álomra hajtottta fejét.

Stiklit a látványetetések és állattréningek alkalmával is megfigyelhették a látogatók: a rendkívül tanulékony és okos állat többek között képes volt pacsit adni, hagyta magát megsimogatni, kézből is tudott enni, és ügyesen kutatott az elrejtett jutalomfalatok után. A legutolsó látványelemet, a kukafelborítást, másfél hónappal ezelőtt, már gyengélkedve tanulta meg, de kitartásának köszönhetően ezt az akadályt is sikerrel vette – írja a Budakeszi Vadaspark közleményében.

„Évekkel ezelőtt kezdtünk el együtt dolgozni, ami alatt nagyon sokat tanultunk egymástól. Stikli érdeklődő és okos volt, nagyon gyorsan tanult. Hallgatott a nevére, hívásra jött, tudta, hogy hol van a saját etetős helye, mindig ott várta a délutánt, a közös munkát és szórakozást. Stiklin az öregedés jelei sajnos már tavaly kezdtek megmutatkozni. Ízületi problémái miatt szinte folyamatos állatorvosi kezelés alatt állt. Két és fél hete már annyira levert lett, hogy nem evett, alig mozgott, így átszállíttattuk kivizsgálásra a Fővárosi Állatkertbe. Az ottani kezelések hatására jobban lett, de mikor visszakerült már csak a kifutó belsejében tartózkodott, és egy melegítős infralámpa alatt feküdt. Az állapota múlt hét elejére súlyosbodott, már alig tudott ébren lenni, múlt pénteken pedig örökre lehunyta szemeit.” – nyilatkozta a Budakeszi Vadaspark állatgondozója, Jóba Katalin.

A közleményből az is kiderül, hogy a mosómedve a Túl a sövényen című rajzfilm miatt kapta nevét, személyiségére pedig az óvatosság és a végtelen kedvesség volt jellemző. A Budakeszi Vadaspark közleménye szerint Stikli pótolhatatlan űrt hagyott a szíívekben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715067311
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715067311
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715067311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715067311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715067311
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?