A 44 éves Windi Thomast bűnösnek találták harmadfokon is barátja, Keeno Butler meggyilkolásában.
A Pennsylvania halottkém a boncoláskor azonnal megállapította, hogy a férfi halálát fulladás okozta. A nő kirendelt ügyvédje azzal védte a bíróságon, hogy hogy Thomas véletlenül ölte meg barátját. Sokat ittak akkor este, és teljesen kiütötték magukat. A 133 kilós nő pont úgy ájult el, hogy rázuhant a földön fekvő, – szintén öntudatlan állapotban lévő – férfira, aki nem jutott oxigénhez a nő hatalmas hasától.
Thomas vallomásában azt állította, hogy amikor magához tért és rájött, hogy mit tett, azonnal segítséget hívott de már késő volt.
A férfi holttestén azonban sok furcsaságot talált még az igazságügyi orvosszakértő: vágások voltak kezein, alkarján és fején is, ezenkívül ütésektől eredeztethető foltok is éktelenkedtek rajta.
Mint kiderült az egyetlen amiben igazat mondott a gyilkos barátnő az az, hogy valóban sokat ittak a tragikus éjszakáján. Valamin azonban durván összevesztek és verekedni kezdtek. Thomas először egy késsel esett neki partnerének, összekaszabolta karjait és fejét, majd kitörte a szoba közepén álló asztal lábát és azzal ütötte tovább partnerét. Amikor a férfi a földre került, ő rávette magát és ráült, hogy ne tudjon mozdulni áldozata. Saját hasát használta gyilkos fegyvernek, és a lelógó bőrét úgy szorította a férfi arcába mintha párna volna. Addig tartotta ott hasát, amíg Butler már nem mozdult többet.
Kegyetlen tettéért 18-36 év letöltendő börtönt is kaphat, az ítélettet majd december 21-én hirdetik ki.
(via Mirror)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.