Aktuális

Nem mindegy, hol vesszük meg a pezsgőtablettákat

Bors

Létrehozva: 2018.10.09.

Ma már a legkisebb közértek polcain is ott sorakoznak a pezsgőtabletták. De mire is  jók ezek? Vajon rosszat teszünk a szervezetünknek, ha hosszú távon, rendszeresen szedjük?

Kérjünk segítséget

Hányszor volt már olyan, hogy indokolatlanul levettünk egy pezsgőtablettát a boltban a polcról azért, mert szép volt a csomagolása, vagy mert úgy gondoltuk, hogy finom is, és még egy kis vitamint is viszünk be vele. Fogadjunk, hogy ön sem gondolta át a megvétel előtt, hogy tulajdonképpen melyik fajtára lenne szüksége? – Általános problémának számít a magyarok körében, hogy átgondolatlanul kapkodnak a vitaminkészítmények után. Mindig azt tanácsolom, hogy első körben a változatos étkezéssel próbáljuk meg fedezni a vitaminokat, csak akkor kellenek a készítmények, ha diétázunk, várandósak vagyunk, vagy éppen túl stresszes az éle­tünk. Sokan csak legyintenek egyet a pezsgőtabletták hallatán, azt gondolják, ártani nem árt. Pedig nem szabad félvállról venni. Ajánlatos patikában beszerezni, mert ott a vevők kaphatnak tájékoztatást arról, hogy melyik lenne számukra az ideális – mondta el lapunknak Kozma Eszter dietetikus.

Miről is van szó?

Az étrend-kiegészítõ létfontosságú vagy egyéb táplálkozási, illetve élettani hatással rendelkezõ anyagokat koncentrált formában tartalmazó készítmény, amely segítségével elkerülhetõ vagy megszüntethetõ ezen anyagok (vitaminok, ásványi anyagok stb.) hiánya.

Rá lehet szokni

A táplálékkiegészítőknek ugyanúgy lehetnek mellékhatásai mint a gyógyszereknek.

Tudta-e,

hogy az összes forgalomban lévő étrend-kiegészítõt ellenőrzik a hatóságok?

– Ezeket sok esetben nem vizsgálják, mert a legtöbb szer nem engedélyhez kötött, a forgalomba hozatalt nem előzi meg nagy esetszámú vizsgálat. Vagyis nem egyértelmű a készítmények hatásossága vagy káros volta – magyarázta a szakértő, aki elárulta, hogy a pezsgőtablettákra általában rá van írva a napi ajánlott fogyasztói mennyiség. – 1-2 tabletta felnőtteknek a javasolt mennyiség, de orvosi javaslatra ennél nagyobb adagok is szedhetők. Üdítőnek véletlenül se használjuk, mert ki tudja, milyen mellékhatás lép fel, és rá is szokhatunk – mondta a dietetikus.

Betiltották a forgalmazását

Ólomszennyezettség miatt májusban már felfüggesztette az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet a Calcium-Sandoz pezsgőtabletták forgalmazását, szeptember közepén pedig egy újabb vizsgálat eredményeképpen az összes ilyen elnevezésű terméket kivontak a forgalomból. 

Magas a nátriumtartalom

A Dundee Egyetem munkatársai 24 különböző, köztük fájdalomcsillapításra használt paracetamolt és aszpirint tartalmazó pezsgőtablettákat vizsgáltak. A tabletták a hidrogén-karbonáttól pezsegnek és oldódnak fel a vízben, a jobb felszívódás érdekében pedig gyakran nátriummal vegyítik. A vizsgálat során kiderült, hogy pont utóbbival van a baj. Aki például beveszi a vízben oldódó paracetamolból a napi maximális nyolc tablettát, az túl sok nátriumot, vagyis sót visz be a szervezetébe. Jacob George kutatásvezető szerint az ilyen készítményeket szedő betegek rendszeresen mérjék a vérnyomásukat, mert a mindennapos használatuk magas vérnyomáshoz vezethet.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek