Vádemelés jöhet VV Fanni ügyében

Vádemelés jöhet VV Fanni ügyében

lezárás
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 03. 09:32
Bors

A Blikk információja szerint heteken belül lezárják a tavaly november óta tartó nyomozást Novozánszki Fanni (†24) meggyilkolásának ügyében, ami alapján vádat emelhetnek a gyanúsított ellen.

A lap szerint a rendőrség annyi bizonyítékot gyűjtött össze, hogy az ügyészség akár holttest hiányában is vádat emelhet B. László ellen.

Nagy kérdés, hogy a rendőröknek sikerült-e annyi vallomást, informatikai, nyom- és igazságügyi orvos szakértői véleményt begyűjteniük, amelyek akár a gyilkosság minősített esetét is alátámaszthatják. Azaz kiderülhet, hogy előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból kellett-e meghalnia a ValóVilág egykori játékosának. Ez ugyanis jóval nagyobb büntetést vonna maga után.

A lap megkereste a Novozánszki család ügyvédjét, dr. Lichy Józsefet, aki szintén úgy értesült, hogy a rendőri munka a vége felé jár.

– Én is úgy tudom, hogy hamarosan lezárják a nyomozati szakaszt, ami nagyon nagy teljesítmény ennyi idő után, általában sokkal több ideig szokott tartani egy ekkora ügyben. Meglátásom szerint nagyon profi és összehangolt munka folyt a hatóság részéről  – nyilatkozta lapunknak a védőügyvéd.

Igaz, a nyomozás hamarosan lezárul, ám ez nem jelenti azt, hogy nem keresik tovább Fanni holttestét, ugyanis a kutatás tovább folytatódik. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.