A 25 éves Bogláry Bence Richárd már négy éve nem látta az arcát, de mostani szakállát csupán két esztendeje növeszti. A Nagy Szakállversenyt a Tattoo Majális alprogramjaként rendezték meg, a pénzdíjas versenyre több mint százan jelentkeztek. Az elődöntőből húsz versenyző jutott tovább, majd a zsűri a legjobb ötből választott győztest. A zsűri tetszését leginkább a szakálla hossza, ápoltsága, karaktere és a divatossága nyerte el. Számos ajándéktárgyat és ötvenezer forintnyi pénzjutalmat zsebelt be.
– Legalább két órát foglalkozom vele mindennap. Minimum háromszor megmosom különféle szappanokkal és olajokkal, aztán kiszárítom, kifésülöm, beolajozom, majd újfent kifésülöm. Így nyeri el a számomra tetsző formáját. Kéthetente borbélyhoz is járok, hogy mindig tökéletesen nézzen ki. Nő, amíg nő, aztán, ha megunom, levágom, de ezt úgysem fogom megtenni, mert imádom! – nevet a Borsnak a Nagy Szakállverseny győztese, aki egészen egyszerű okból kezdett arcszőrzete növesztésébe: megunta, hogy mindig megvágja az arcát a borotválkozás során.
Bencének a szakállápolás már-már hobbiként működik, manapság egy hónapban akár harmincezret is elkölt a különböző ápolási szerekre.
– Nagyon erős férfi karakterjegy, egyáltalán nem sajnálom a szakállamra az időt. A csajoknak is bejön. Sokszor megkapom, hogy idősebbnek nézek ki, és annak ellenére, hogy szét vagyok tetoválva is, tapasztalataim szerint az emberek sokkal komolyabban vesznek a tekintélyt parancsoló szakáll miatt – teszi hozzá a táncosként is komoly sikereket elérő, egyébként egy csepeli dohányboltban dolgozó Bence.
Az újdonsült bajnokhoz a hiphop áll a legközelebb, de a balettben és a társas táncokban is otthon mozog. Gyakran kérik fel esküvői, szalagavatós táncok betanítására is.
A Tattoo Majális szervezői úgy döntöttek, hogy az erős kezdés után nem hagyják annyiban a szakállverseny szervezését: hagyományteremtő céllal jövő májusban is megkeresik az ország legjobb szakállát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.