A látogatók szeme előtt pusztult el egy zsiráf az állatkertben

A látogatók szeme előtt pusztult el egy zsiráf az állatkertben

megfulladt
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 17. 22:00
Bors

Véletlenül felakasztotta magát egy zsiráf az egyik kínai állatkertben, mert beszorult a feje két faág közé, miközben a nyakát vakarta. Mire gondozói észrevették a balesetet, már túl késő volt.

A 10 éves, Hairong névre keresztelt hím zsiráfot öt évvel ezelőtt szállították a kunming
i állatkertbe, ahol a tragikus baleset történt. Az állatkert látogatói végignézték szegény pára haláltusáját, sokan képeket is készítettek róla, az viszont rejtély, hogy a gondozók miért nem vették észre időben a bajt – írja a Mirror.

Később ugyan egy létra segítségével megpróbálták kiszabadítani a zsiráfot a fa fogságából, és még szívmasszázst is alkalmaztak rajta, de az állat az orvosi rendelőben kimúlt súlyos nyaki sérülései miatt.

Ezek a balesetek sajnos nem ritkák, egy másik zsiráf Kenyában szerencsésen megúszta, mikor hasonló módon beszorult két ág közé. Ott a gondozók résen voltak. 

A kunmingi
 állatkert vizsgálatot indított az ügyben és próbálják kideríteni, hogy ki lehet a felelős a zsiráf tragikus haláláért. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.